Két fiatal játékos igazolásával véglegessé vált a Ferencváros vízilabdacsapatának kerete

Sport, 2020.06.10

Két fiatal játékos, Fekete Gergő és Vigvári Vendel leigazolásával véglegessé vált a magyar bajnok és kupa-, valamint Bajnokok Ligája-győztes FTC-Teleom Waterpolo férfi vízilabdacsapatának 2020/21-es kerete.

"Minden csapat életében vannak változások, nálunk egy picit a fiatalítás ideje jött el. Az itthoni fiatalok közül a legjobb kettőt választottuk ki, nem választottam volna mást helyettük. Bizonyosan kell majd nekik idő, de tavaszig lesznek olyan jók, hogy nem fogjuk észrevenni, hogy ők fiatalabbak, vagy újoncok" - mondta a klub honlapjának Madaras Norbert, az FTC vízilabda szakosztályának elnöke. Az új szerzemények ténylegesen korosztályaik legtehetségesebb pólósai közé tartoznak, mivel a Debrecen csapatából érkező, 20. születésnapját júniusban ünneplő Fekete Gergő 2016-ban, a még az UVSE-től szerződtetett, 18 esztendős Vigvári Vendel pedig 2017-ben kapta meg a legjobb utánpótláskorú játékosnak járó Szalay Iván-díjat.

Csatlakozik a felnőtt kerethez a 17 éves Nyíri Balázs, aki 2019-ben bajnokságot nyert a serdülő csapattal. Távozott az együttestől az ausztrál Aaron Younger és Kállay Márk, ugyanakkor a korábbi sajtóhírekkel ellentétben maradt a görög klasszis Jannisz Funtulisz, és a kanadai Nicolas Constantin-Bicari.

A zöld-fehéreknél - ahogyan a klub honlapja fogalmaz - a célok változatlanok: "A következő szezonban is nagyon jó csapatunk lesz és egy ilyen csapattal nem lehet más a cél, mint a győzelem. Vagyis az eddig elnyert címeinket megvédjük, ami nem lesz könnyű, mert a többi csapat is változik. Nemzetközi szinten talán a rutinból kevesebb lesz az elmúlt évekhez képest, meglátjuk, hogy ezzel a csapattal hova tudunk jutni. Azt gondolom, hogy most is a legjobb négy-öt legjobb csapat között vagyunk nemzetközileg is. Talán nem mi vagyunk a legjobbak játékosállományt tekintve, de vagyunk olyan jók, hogy mindenkit legyőzhetünk és ez a legfontosabb" - fogalmazott Madaras Norbert.


Az FTC-Telekom Waterpolo férfi csapatának 2020/2021-es végleges kerete:
Kapusok: Gárdonyi András, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Fekete Gergő, Jannisz Funtulisz, Jansik Szilárd, Mezei Tamás, Német Toni, Nicolas Constantin-Bicari, Nikola Jaksic, Nyíri Balázs, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Vámos Márton, Varga Dénes, Vigvári Vendel, Zalánki Gergő
Szakmai stáb: Varga Zsolt (vezetőedző), Nyéki Balázs (másodedző), Katona Norbert (technikai vezető)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!