Két év múlva Budapesten lesz a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség kongresszusa

Sport, 2016.11.27

Két év múlva, 2018-ban Budapesten lesz a Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) kongresszusa - többek között erről is döntöttek a hétvégén a sportág küldöttjei Bakuban. Az idei tisztújításon a következő olimpiai ciklusra ismét az eddigi elnök, a spanyol Jose Perurena Lopez kapott bizalmat.

A magyar szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint Jose Perurena Lopez már a harmadik ötkarikás ciklusnak kezdhet neki. Újraválasztása után beszédében elmondta: rendkívül büszke azokra a most elfogadott szervezeti változásokra, amelyek biztosítják a sportág globális képviseletét az ICF-en belül. A legfontosabb újítás, hogy a kontinentális kajak-kenu szövetségek elnökei mostantól bekerülnek az ICF végrehajtó bizottságába.

Újraválasztották alelnöknek a franciák háromszoros olimpiai bajnokát, Tony Estanguet-et, szintén alelnök lett a Német Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Thomas Konietzko is, az ICF eddigi első alelnökének, Vaskuti Istvánnak a helyére pedig a Dél-Amerikai Kajak-Kenu Szövetség női vezetője, az argentin Cécilia Farias került.

Az ICF pénztárnoka továbbra is az olasz Luciano Buonfiglio, valamint megtartotta pozícióját a gyorsasági bizottság élén a kanadai Frank Garner is, aki ezen a szavazáson szoros versenyben múlta felül Moszkva olimpiai bajnokát, Vaskuti Istvánt.

A kongresszus döntött arról is, hogy Stand Up Canoe néven új szakágat hoz létre az ICF berkein belül.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!