Konkoly Csaba távozott a Metzingen edzői posztjáról

Sport, 2017.04.26

Konkoly Csaba távozott a német TuS Metzingen női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról.

A 46 éves tréner - aki következő idényben a Gyöngyös férficsapatának vezetőedzője lesz - február közepén jelentette be, hogy az idény végén nem hosszabbítja meg a szerződését, de mivel csapata a legutóbbi nyolc tétmérkőzéséből hatot elveszített és csak kettőt nyert meg, Rott Ferenc, a klub magyar ügyvezetője azonnali hatállyal szerződést bontott vele.

A klub sajtóközleménye szerint az idény végéig az eddigi másodedző, Rott Edina irányítja a Metzingent, amelynek vezetőedzője a következő évadban a dán René Hamann-Boeriths lesz.

"Rendkívül nehéz volt a döntés számomra, mert mindig jól kijöttem Csabával, de úgy éreztem, hogy már nem tudott megfelelően szót érteni a csapattal. A nézeteltérések már egy ideje fennálltak, de az elmúlt hetek negatív sorozata miatt felerősödtek. Természetesen a játékosok is felelősek a kialakult helyzetért" - nyilatkozta Rott Ferenc.

Konkoly Csabát 2015 nyarán nevezték ki a Metzingen vezetőedzőjének, az előző idényben a bajnokságban és az EHF Kupában is ezüstérmes lett a csapattal, idén az elődöntőben búcsúztak a nemzetközi kupasorozattól, a Bundesligában pedig a harmadik helyen állnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!