Könyv és kiállítás Borsody Lászlóról, a magyar vívóiskola egyik megteremtőjéről

Sport, 2017.02.23

Borsody László élete példa kell, hogy legyen a ma katonái és a ma sportolói számára - hangsúlyozta Simicskó István honvédelmi miniszter az egykori vívóiskola-teremtő katonatiszt életéről szóló könyv bemutatóján.

A csütörtöki eseményen a vívómester pályafutását bemutató film levetítése után Simicskó István arról beszélt, hogy a "Borsody László a géniusz" című könyvnek és magának az olvasásnak is a szerepe óriási.

"Különösen napjainkban fontos ez, amikor a technika fejlődése miatt egyre kevesebben olvasnak. Nekünk az a feladatunk, hogy könyvek segítségével megmutassuk a múlt értékeit. Borsody László életműkönyve egy kiváló katonatisztről, kiváló emberről, kiváló hazafiról és vívómesterről szól. Személyiségében több hivatás találkozott, ezért fontos hogy bemutassuk életét a jelen és a jövő nemzedékeinek" - hangsúlyozta Simicskó István. Kiemelte, az igazi tudás a tanítani tudás, tehát az, ha valaki át tudja adni a saját tudását másoknak.

"Borsody László jobbkezétől, Szűcs Jánostól tanultam a vívás csínját-bínját" - mondta a Borsody-féle rendszert méltató beszédében Pézsa Tibor olimpiai bajnok kardvívó.

Máday Norbert, a könyv szerzője sajnálattal jegyezte meg, hogy arról a vívómesterről, aki "világraszólót, megismételhetetlent alkotott", hiszen tanítványai 18 olimpiai bajnoki, 18 világbajnoki, 14 Európa-bajnoki, 8 katonatiszti Európa-bajnoki és 103 magyar bajnoki címet szereztek, még tanulmány sem született korábban.

"Az volt a célom, hogy kerüljön a helyére a vagyontalan férfi kincsestára, az olimpiai és világbajnokok - köztük Kovács Pál, Rajcsányi László, Berczelli Tibor - sorát kinevelő Borsody-rendszer. Borsody László olyan géniusza volt a vívásnak, mint Ady Endre a költészetnek, vagy Munkácsy Mihály a festészetnek" - mondta a szerző.

A kötet bemutatása után a vendégek megtekintették az azonos című vándorkiállítást, amely március 16-ig látható a HM Hadtörténeti Intézetben és Múzeumban, majd országjárásra indul: eljut minden helyőrséghez, hogy mindenhol megismerhessék Borsody László szellemiségét.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!