Kővágó Zoltánnak a világbajnoki döntő a célja

Sport, 2017.03.16

Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető szeretne döntőbe jutni az idei, londoni világbajnokságon.

A magyar atléta az M4 Sport csütörtöki, Sportreggeli című műsorában elmondta, a tavalyi évével, és az olimpiai döntőben elért hetedik helyével elégedett, csak amiatt bánkódik, hogy a riói formaidőzítése nem sikerült tökéletesen.

"A téli felkészülés abból a szempontból nálunk más, hogy ilyenkor nem dobunk. Ez lehet előny és hátrány is, de én már megszoktam, sőt, szeretem, hogy ilyenkor van idő más képességeket fejleszteni, a dobóizmok pedig kímélve vannak" - mondta a felkészülését már korábban elkezdő 37 éves sportoló, aki szerint így is hosszú az a májustól szeptember végéig tartó időszak, amikor "különböző kontinenseken, különböző időzónákban kell maximális teljesítményt nyújtani".

Athén olimpiai ezüstérmese szeretné megjavítani 2006-ban elért 69,95 méteres egyéni legjobbját, de úgy nyilatkozott, ehhez sok mindennek, többek között az időjárási körülményeknek is jól kell alakulnia.

"Diszkoszvetésben nagyon sokat, akár tíz százalékot is számít, hogy jó szelet kapsz-e. Ha igen, egy 65 méteres dobásból könnyen lehet 71 méter is" - magyarázta Kővágó Zoltán, majd hozzátette, hogy mivel a nemzetközi mezőny nagyon sűrű, ha bejutna a világbajnoki döntőbe, az "tisztességes, szép eredmény lenne".

A magyar atléta számára a szezon május 5-én, a katari Gyémánt Liga-versennyel kezdődik, a londoni világbajnokságot augusztus 4. és 13. között rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!