Köves: nem sokon múlott, hogy óriási meglepetést okozzunk

Sport, 2018.09.17

A magyar Davis Kupa-csapat várakozáson felül szerepelt a hétvégén, s nem állt messze attól, hogy legyőzze a cseheket a szövetségi kapitány szerint.

"Olyan teljesítmény volt ez, amire senki nem számított. Nem sokon múlott, hogy óriási meglepetést okozzunk. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra" - mondta az M1 aktuális csatornán hétfőn reggel Köves Gábor arra utalva, hogy a magyar férfi teniszválogatott csak 3-2-re maradt alul a jóval esélyesebb ellenféllel szemben a világcsoport osztályozóján, a péntektől vasárnapig rendezett hazai összecsapáson.

A szakvezető úgy fogalmazott, hogy felemás gondolatokkal ébredt, mert egyrészt "óriási dolog volt, hogy eljutottunk 2:1-es vezetésig szombaton", ugyanakkor maradt benne pici hiányérzet, hogy a vasárnapi két egyesből egyet nem sikerült megnyerni.

"Nagyon érdekes mérkőzéseket játszottak a srácok és két rettenetesen szorosat meg is tudtunk nyerni" - emlékeztetett a pozitívumokra, melyek között a csapatszellemet is felsorolta. Megemlítette, hogy Fucsovics Márton távollétében a második számú játékost, Balázs Attilát nem merték szerepeltetni, nehogy rásérüljön a sérülésére, de ő a pálya mellől végig buzdította a társakat és sokat tett hozzá a teljesítményhez az edző Kisgyörgy Gergely is.

A pénteki első egyesben a nála több mint háromszáz hellyel előrébb álló Jiri Vesely ellen nyertes Piros Zsombor teljesítményét külön kiemelte.

"Egészen fantasztikus volt, hogy vissza tudott jönni a mérkőzésen. Zsombor még csak 18 esztendős, és ugyan rengeteget fejlődött, de top százas szinten játszania korábban nem igazán sikerült. Egyszer-egyszer volt ilyen mérkőzése, sőt, legyőzött már top százas játékost, de ott két nyert szettre ment a mérkőzés." - fogalmazott.

Köves emlékeztetett rá, hogy a másik egyest játszó 20 éves Valkusz Máténak ez volt az első DK-meccse és nehéz dolga volt Lukas Rosollal szemben, "mert belefutott egy olyan ellenfélbe, aki tényleg szenzációsan teniszezett, majdnem hogy végig".

A Nagy Péter, Borsos Gábor páros bravúrjához hozzáfűzte, hogy legutóbb 30 éve sikerült 0:2-ről párost nyerni, és ez a mérkőzés olyan volt, mintha Dávid Góliáttal harcolt volna.

A vasárnapi produkcióról pedig úgy vélekedett, az első egyesben volt benne inkább az esély, hogy a párharcot a magyar csapat megnyerje, mert az utolsóként pályára lépő Piros Zsombortól "nem lehetett elvárni, hogy egy négy és fél órás mérkőzés után nyerjen egy nagyon jó formában lévő játékos ellen", úgy, hogy tapasztalata még nem volt abban, hogyan lehet ilyenkor regenerálódni.

Valkusz vasárnapi összecsapásáról elmondta, hogy a magyar játékos "a pénteki veresége után nagyon is összeszedte magát és azt a játékot mutatta az első szettben, amit reálisan tud". Ugyanakkor menet közben hullámvölgybe került, görcsölni kezdett, úgy nézett ki, hogy nem is tudja folytatni a mérkőzést, de kapott sót, amitől össze tudta szedni magát.

"Ettől szárnyakat kapott, csak már túl késő volt, felzárkózott ugyan, de kikapott."

Arra a kérdésre, hogy az első számú játékos, Fucsovics, aki a szövetséggel zajló vitája miatt lemondta a válogatottságot, mikor térhet vissza, a kapitány bizakodó volt.

"Reménykedem abban, hogy a következő alkalommal, februárban már pályára lép" - mondta.

A magyar csapat - amely 1996 után tavaly került vissza a legjobb 16 nemzetet felvonultató világcsoportba - a februári nyolcaddöntőben 3-2-re kikapott a 2017-ben döntős Belgiumtól, ezért kellett osztályozót játszania, elvileg a bennmaradásért. A DK-osztályozónak ezúttal azonban a 2019-es kiemelésen kívül nem volt komoly tétje, mivel a nemzetközi szövetség augusztusban radikálisan átalakította a sorozatot, és a párharcok vesztesei is szinte biztosan ott lesznek jövő februárban a világcsoport 24 csapata között.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!