TV műsor

Kuliék újabb duplázása, a női kenus mezőnyt Nagy uralta az edzésversenyen

Sport, 2020.06.30

A Kuli István, Nádas Bence, Molnár Péter, Tótka Sándor összeállítású hajó nyerte az 500 méteres kajaknégyesek mindkét futamát kedden Szolnokon, a kajak-kenusok edzésverseny-sorozatának legújabb állomásán. Női C-1 200-on Nagy Bianka, férfi K-1 1000-en Varga Ádám, C-1 1000-en pedig előbb Bodonyi András, majd Adolf Balázs volt a leggyorsabb.

A férfi kajaknégyesek négy héttel ezelőtt már összecsaptak egymással, akkor is mindkétszer Kuliék győztek.

Ezúttal az első futamban már a rajt után előnyt szereztek, csak a Noé Zsombor, Németh Viktor Máté, Erdőssy Csaba és Koleszár Mátyás alkotta kvartett tartott velük, de a sikerüket nem veszélyeztette. A második körben is Tótkáéknak sikerült a legjobban a start, de aztán kétszáz méter után feljött rájuk a Kammerer Zoltán, Balaska Márk, Dombvári Bence, Csizmadia Kolos négyes, amely csak az utolsó 150 méteren tört meg.

"Örülök, hogy a mostani két futamot is meg tudtunk nyerni" - idézte a szövetség honlapja Molnár Pétert. "Nem mentünk rosszul, de valami még hiányzik, szeretnénk további másodperceket fejlődni."

A nőknél a két hazai legjobb, Balla Virág és Devecseriné Takács Kincső távollétében Nagy Bianka volt a leggyorsabb C-1 200 méteren. Mindkét futamban az UTE versenyzője, Lakatos Zsanett rajtolt jobban, a táv második felét azonban jobban bírta az NKM Szeged kenusa.

A délutáni, kora esti programban a férfi kajak és kenu egyesek szálltak vízre ezer méteren.

A DVTK kenusa, az első tesztversenyen is győztes Bodonyi András magabiztosan nyerte az első futamot, a másodiknak a rajtját viszont lekéste, ebben így Adolf Balázs haladt át elsőként a célvonalon.

"Az első pályámmal elégedett vagyok, úgy érzem, az első 500 méteren tudtam idén javítani az eddigi önmagamhoz képest" - mondta Bodonyi András. "Ha továbbra is ilyen ütemben tudok fejlődni, akkor összejöhet az olimpiai kvótaszerzés. A második futam előtt biztos, hogy én is hibáztam, nem figyeltem eléggé, és lekéstem a rajtot. Igaz, hogy a szabály szerint nem kötelező, de általában máskor figyelmeztetik a versenyzőket, ilyet most nem hallottam az indítóbírótól."

A férfi kajakosoknál a világbajnok Kopasz Bálint távollétében Varga Ádám mindkét futamban hatalmas fölénnyel nyert. A KSI SE 20 éves versenyzője az első futamban közel három másodperccel előzte meg klubtársát, a másodikként záró Béke Kornélt, majd a második körben még ennél is nagyobb különbséggel nyert.

A tesztverseny-sorozat három hét múlva folytatódik a férfi kajak-, és kenupárosok újabb futamaival.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!