Labdarúgó NB II - Korhut Mihály visszatért Debrecenbe

Sport, 2020.07.22

A labdarúgó NB II-ben szereplő Debreceni VSC leigazolta Korhut Mihályt, a klub saját nevelésű, válogatott játékosát.

A 31 éves, 22-szeres válogatott balhátvéd egy rövid kaposvári kölcsönjátékot leszámítva csak a DVSC-ben szerepelt Magyarországon. Legutóbb a görög Arisz Szaloniki, előtte pedig az izraeli Hapel Beer-Seva együttesét erősítette. Visszatérését Szabó Péter klubelnök jelentette be a szerda délelőtti DVSC-Nyíregyháza edzőmérkőzés előtt a Nagyerdei Stadionban. Az 1500 néző előtt rendezett találkozót a hazaiak nyerték 4-0-ra, Korhut végigjátszotta a második félidőt.

A lefújás után a játékos az M1 aktuális csatornán elmondta, tárgyalt a hosszabbításról az Arisznál, de az "nem valósult meg, nem sikerült". Elárulta, több helyről is volt megkeresése, például Ciprusról, Izraelből és Magyarországról, de közben a DVSC nagy átalakuláson ment keresztül, és korábbi csapattársa, az immár sportigazgatóként tevékenykedő Tőzsér Dániel megkereste, felvázolta a célokat, a terveket, és közölte, szívesen látnák újra Debrecenben.

"Nem esett jól, amikor láttam, hogy a DVSC kiesett, nem gondoltam, hogy erre valaha sor kerül. Debrecenre és a klubra az otthonomként tekintek, a Lokinak és a városnak is sokat köszönhetek, ezért úgy éreztem, ha ebben a szituációban a csapat segítségére lehetek a célok elérésében, akkor jövök" - magyarázta Korhut.

Hozzátette, a szurkolók és a város is megérdemli, hogy a csapat a régi fényében tündököljön, ezért már az első NB II-es idényben az élvonalba jutás lesz a céljuk.

A másodosztály új idénye augusztus 2-án rajtol, az átigazolási időszak ugyanakkor szeptember 22-ig tart.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!