Labdarúgó NB I - A második hely és a kupagyőzelem az Újpest célja

Sport, 2016.02.12

A második hely megtartása és a kupagyőzelem a cél az Újpest FC labdarúgócsapatánál.

A lila-fehérek pénteki, egy nappal az OTP Bank Liga tavaszi rajtja előtt tartott sajtótájékoztatóján Nebojsa Vignjevic vezetőedző hangsúlyozta, jól sikerült a felkészülés, amelynek legnagyobb problémáját a szenegáli Mbaye Diagne eligazolása jelentette. Az afrikai támadó - aki 14 NB I-es mérkőzésen 11 gólt szerzett a klub színeiben - az utolsó pillanatban igazolt Kínába, helyére pedig gyorsan kellett valakit igazolnia az egyesületnek, végül Lencse Lászlót sikerült megszerezni.

Nebojsa Vignjevic kiemelte, Diagne ugyan szállította a gólokat, de sok esetben csak a szerencsének köszönhetően talált a kapuba, ráadásul a csapatjátékból nem igazán vette ki a részét. Többször könnyelműsködött a pályán, ezzel szemben Lencsével nincs ilyen probléma, és sokkal jobban érti a játékot. A szerb szakember hozzátette, Lencse tökéletes megoldás jelenthet Diagne pótlására, s úgy érzi, jobbak is lehetnek a magyar csatárral a soraikban.

Balajcza Szabolcs csapatkapitány elmondta, nagyon várták már a bajnoki rajtot, és bízik benne, hogy sikerül megtartani pozíciójukat. A kapus leszögezte, ő már akkor is elégedett lenne, ha a listavezető Ferencvárossal szembeni tetemes, 18 pontos hátrány nem csökkenne, de ott maradnának a második helyen, és a kupagyőzelmet megszereznék. Ehhez csatlakozott Nebojsa Vignjevic is, mint mondta, alapesetben nem érné be a második hellyel, de a jelenlegi helyzetben ennek megtartása és a kupagyőzelem lehet csak a reális maximális elvárás.

Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató elmondta, mivel a klubot a korábbi licencátvitel miatt három évre kizárták a nemzetközi kupákból - ez jövő tavasszal jár le - az egyesület most is enyhítési kérelemmel fordul majd az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA).

A lila-fehérek gyengén kezdték a szezont, hiszen az első 12 fordulóban mindössze két győzelmet arattak, ezt követően azonban nagyszerű sorozatba kezdett a gárda, hét mérkőzésből hatot megnyert - közte az ősi rivális Ferencváros új otthonában, a Groupama Arénában első magyar csapatként diadalmaskodott -, egyszer pedig döntetlent játszott. A Magyar Kupában szerdán a harmadosztályú Tiszaújváros ellen 8-1-re nyert az együttes a negyeddöntő első mérkőzésén, így gyakorlatilag biztos a helye a legjobb négy között.

Az Újpest szombaton a harmadik helyen álló, címvédő Videotont fogadja a Szusza Ferenc Stadionban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!