Labdarúgó NB I - Négy meghatározó játékosával hosszabbított a Videoton

Sport, 2017.12.24

Négy meghatározó játékos - Juhász Roland, Marko Scepovic, Loic Nego és Kovácsik Ádám - szerződést hosszabbított a Videoton FC labdarúgóklubbal.

A székesfehérváriak honlapjának vasárnapi beszámolója emlékeztet rá, hogy Juhász Roland négy éve erősíti a csapatot, eddig 124 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 15 gólt szerzett. A tapasztalt hátvéd bajnok, háromszoros ezüstérmes, Magyar Kupa-döntős és kétszeres Ligakupa-döntős volt a Videoton színeiben.

A szerb csatár, Marko Scepovic tavaly érkezett, azóta 39 bajnokin kapott lehetőséget és 22 gólt szerzett.

A válogatott kapus, Kovácsik Ádám 2015-ben igazolt Székesfehérvárra, az első idényében hét mérkőzésen védett, az előző és a jelenlegi szezonban pedig az összes bajnokit végigjátszotta, összesen 59-nél jár.

A francia hátvéd, Loic Nego 2015 nyarán lett a Videoton labdarúgója, azóta 76 bajnokin 11 gólt lőtt. Kovács Zoltán sportigazgató elmondta, folyamatos az érdeklődés a középpályán is bevethető légiós iránt más klubok részéről, de nem fordult meg a fejében, hogy visszaéljen a helyzettel, és jövő nyáron szabadon távozzon.

A Videoton a téli szünetben a bajnoki tabella második helyén áll, három ponttal lemaradva a listavezető Ferencváros mögött.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!