Leekens visszavonul az edzősködéstől

Sport, 2020.05.13

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Georges Leekens nem vállal többé edzői munkát.

"Soha nem kerültem el a problémákat, néha magam is meglátogattam őket" - mondta a Het Laatste Nieuws című lapnak adott búcsúinterjúban a belga szakember, aki azt is hozzátette, soha nem a legegyszerűbb utat választotta.

A cikk összegzése alapján a 70 éves trénernek hosszú pályafutása során legalább 26 munkahelye volt, 14 klubnál dolgozott és négy válogatottnál tevékenykedett szövetségi kapitányként, utolsóként éppen a magyarnál.

Leekens legnagyobb edzői sikereit a Club Brugge-nél érte el, amellyel 1990-ben bajnok, 1991-ben kupagyőztes lett, korábban pedig a Cercle Brugge csapatával szintén kupagyőztes volt. A magyar mellett szakvezetője volt az algériai, a belga és a tunéziai nemzeti együttesnek.

Magyarországon mindössze négy meccs jutott neki 2018-ban, azokon egy döntetlen mellett háromszor kikapott a válogatott, ezért távoznia kellett, őt követte a jelenlegi szakvezető, az olasz Marco Rossi. Ezt követően még egy tunéziai és egy iráni klubnál vállalt munkát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!