Magyar labdarúgó-válogatott - Marco Rossi szívesen lenne szövetségi kapitány

Sport, 2017.10.26

A Budapest Honvéd bajnokcsapatának vezetőedzője, az olasz Marco Rossi elmondta, hogy szívesen lenne a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, de a szövetség (MLSZ) részéről eddig senki nem kereste a poszttal kapcsolatban.

Az 53 éves szakvezető - aki jelenleg a szlovák élvonalban szereplő Dunaszerdahely együttesét irányítja - a Sport TV csütörtöki, Mai helyzet című műsorában elmondta, már arra is nagyon büszke, hogy egyáltalán szóba került a neve.

"Már az is hatalmas dolog, hogy az ember nevét összefüggésbe hozzák a magyar válogatottal. Ez a tény mindenképpen büszkeséggel tölt el" - nyilatkozta.

Rossi hozzátette, a magyar futballhagyomány attól függetlenül rendkívül erős, hogy ma a labdarúgás, és azon belül a válogatott szintje elmarad a korábbitól.

"Egy válogatott szövetségi kapitányának lenni minden körülmények között rangos megbízatás, igazi megtiszteltetés. A magyar válogatott ma is Európa egyik legfontosabb, legrangosabb csapata" - vélekedett.

Ezután hangsúlyozta, hogy sokat kell dolgozni a nemzeti csapat további fejlődéséért, de szerinte a múlt héten kedden távozott német Bernd Storck is fontos munkát végzett. "Volt egy-két gyengébb eredménye, elsősorban az Andorra elleni vereségre gondolok, amely meghatározta a sorsát. Úgy vettem észre, hogy különösen a szurkolók, a közvélemény fordult ellene" - nyilatkozta Rossi.

Leszögezte, semmiféle kapcsolata nincs a magyar szövetséggel, őt és a menedzserét sem keresték. A dunaszerdahelyi DAC-nál két évre szóló szerződést kötött idén nyáron, és nagyszerű a kapcsolata a klubvezetőkkel.

"Amennyiben felajánlanák nekem a magyar válogatott kispadját, semmiképpen sem dönthetnék egyedül, hiszen meg kellene várnom a DAC elnökének a beleegyezését" - közölte.

Marco Rossi 2012-től az előző bajnokság végéig két időszakban volt a kispestiek szakvezetője. Véleménye szerint rendkívül nehéz elviselni azt a hatalmas felelősséget, amivel egy válogatott vezetése jár.

"Amikor én olaszként a magyar válogatottat vezetem, egyben a magyar népet is képviselem, és ez akkora felelősség, hogy alig tudnék tőle aludni éjszaka. És ha már itt tartunk: megígérem, ha én leszek a szövetségi kapitány, tényleg megtanulok végre rendesen magyarul" - jelentette ki az olasz mester.

Bernd Storck közös megegyezéssel bontott szerződést az MLSZ-szel a sikertelen világbajnoki selejtezősorozatot követően. Ideiglenesen a novemberi két barátságos mérkőzésen Luxemburg és Costa Rica ellen Szélesi Zoltán lesz a szövetségi kapitány.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!