Magyar Nagydíj - Vettel nyert és növelte az előnyét összetettben

Sport, 2017.07.30

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel 14 pontra növelte az előnyét összetettben a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit pilótájával szemben.

A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

Vettel mögött a finn Kimi Räikkönen lett a második, így a Ferrari kettős sikert ünnepelhetett a Hungaroringen. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba, miután csapattársa, Hamilton az utolsó kanyarban visszaadta neki a pozíciót.

A rajtot remekül kapta el a pole pozícióból indult Vettel, így maga mögött tudta tartani csapattársát, Räikkönent. Szintén kiválóan indult a Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo, ám márkatársa, Max Verstappen elfékezése után kettejük autója összeért, s a hármas kanyarban az ausztrál a sérült autóval megpördült, de a mögötte érkezők kikerülték. A fiatal holland a baleset okozásáért 10 másodperces büntetést kapott, míg Ricciardo dühösen és elégedetlenül sétált vissza a boxutcába.

A mezőny a pályára folyt olaj, illetve a törmelékek eltakarítása alatt a biztonsági autó mögött haladt, ami a hatodik kör elején hagyta el a pályát.

A 22. körben Romain Grosjean kényszerült kiállni azt követően, hogy a kerékcseréjénél a Haas szerelői rosszul rögzítették a bal hátsó abroncsot. Az esetet a futam után vizsgálják, a francia versenyző várhatóan szankcióra számíthat.

Az élbolyban eközben a Ferrari két pilótája elszakadt az őket üldöző két Mercedesestől, a harmadik Bottastól és az ötödik Hamiltontól, illetve a közöttük autózó Verstappentől, aki az első kerékcsere alkalmával - amit a többiekhez képest jóval később, a 42. körben tett meg - töltötte le büntetését. A boxkiállásokat az élen haladók közül Bottas kezdte meg a 31. körben. Ezek lezárultával a Mercedesek közelebb zárkóztak a Ferrarikhoz, s mindkét istállóból a hátrébb haladó autó tűnt gyorsabbnak, így Verstappen kiállásakor öt másodpercen belül autózott az élbolyt alkotó négy pilóta. A Ferrarinál ennek a legfőbb oka az volt, hogy Vettel kisebb technikai problémával küszködött a futam során, s a csapat rádión többször is kérte tőle, hogy ne használja a rázóköveket, nehogy komolyabb gond legyen az autójával.

A 45. kör elején Hamiltont Bottas látványosan lassítva elengedte az első kanyarban, így a brit üldözőbe vette a második helyen száguldó Räikkönent. Tíz kör alatt fel is zárkózott a finnre, ám - néhány kisebb hibának is köszönhetően - támadni nem igazán tudta riválisát.

A 63. körben Paul Di Resta Williamsét tolták be a garázsba: a brit tesztpilóta Felipe Massa helyett ugrott be a szombati időmérő előtt, a brazil rosszulléte miatt.

Hamilton az utolsó körökre kissé leszakadt Räikkönentől, így végül nem veszélyeztette a Ferrari kettős győzelmét. A 30 éves Vettel az idén negyedszer, pályafutása során pedig 46. alkalommal győzött, Mogyoródon 2015 után másodszor diadalmaskodott.

Bottas a hajrában tartotta negyedik helyét Verstappennel szemben, sőt, az utolsó kanyarban Hamilton visszaadta a harmadik pozíciót a finnek. Így Vettel 14 pontra növelte előnyét Hamilton előtt a világbajnoki címért folyó harcban.

Hatodikként Fernando Alonso ért célba, aki szombaton ünnepelte 36. születésnapját.

"Nem számítottam rá, hogy ennyire nehéz versenyünk lesz, bár kívülről talán nem tűnt annak" - kezdte értékelését Vettel. - "A kormány már a felvezető körön sem állt egyenesen, így pedig elég nehéz volt 70 kört megtenni ezen a pályán. A verseny végéhez közeledve a csapat szólt, hogy ne menjek rá a rázókövekre a gumik megóvása érdekében, de ezt itt szintén nem könnyű megoldani. A lényeg az eredmény, az pedig mind nekem, mind a csapatnak tökéletes" - tette hozzá.

Csapattársa dicsérte autóját, s egyúttal sajnálatát fejezte ki, amiért nem tudott nyerni.

"Nagyon jó volt ma az autóm, meg volt a sebességem a győzelemhez, de hiába rajtoltam jól, az első kanyarban vigyáztam, mert a csapattársamnak nem akartam nekimenni. Ahogy mindig, most is nyerni akartam, de a csapatunk szempontjából kiváló eredményt értünk el" - mondta Räikkönen.

A harmadik helyen zárt Bottas Hamiltonnak és a csapatnak is köszönetet mondott azért, hogy visszakapta dobogós pozícióját.

"Jó volt a rajtom, de nehezen tudtam egyesből kettesbe váltani, ezzel veszítettem némi időt. Voltak gondjaink a verseny alatt, de próbáltam közelebb kerülni Kimihez, és mivel nem sikerült, a csapattal megállapodtunk abban, hogy Lewisnak is adunk egy lehetőséget" - beszélt a csapat döntésének hátteréről a finn. "Sajnos neki sem jött össze, viszont megegyeztünk, hogy ebben az esetben vissza fogja adni a harmadik helyet. Köszönöm a csapatnak és neki is, hogy betartották, amit ígértek, nem sokan tettek volna így Lewis helyében" - fűzte hozzá.

A vb egy hónap szünet után, augusztus végén Belgiumban folytatódik.

A szervezők tájékoztatása szerint a négy nap során összesen 199 ezren látogattak ki a Hungaroringre, ami 23 ezerrel több a tavalyi nézőszámnál. A vasárnapi futamot 79 ezren követték a helyszínen.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!