Május 14-én mutatják be a Polgár nővérekről készült filmet

Sport, 2017.04.25

Magyarországon először május 14-én az Uránia moziban mutatják be azt a dokumentumfilmet, amely a sakkolimpiai bajnok Polgár nővérekről, Zsuzsáról Zsófiáról és Juditról szól. Az alkotást a Zsidó Művészeti Napok keretében vetítik - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

"Ez a film a sakkról szól, de nem sakk-film. Először és legfontosabban egy család bámulatos emberi története, amely a sakk körül forog, de ami egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az "élhető létezés" és a "folyamatos teljesítés" közötti ellentmondást" - olvasható az ajánlásban. A rendező, Yossi Aviram így fogalmazott: "Ami igazán izgat, az nem annyira a sakkjáték, mint a család és az egyének története. A sakk hátteret szolgáltat, ürügy egy megragadó családregény elmesélésére."

A Polgár lányok című alkotás hazai ősbemutatójára kétévi nemzetközi szereplés után kerül sor. A dokumentumfilm a 2014-es jeruzsálemi filmfesztivál versenyprogramjában indult útjára, majd ezt követően számos sikeres vetítésen vett részt világszerte. A produkció különleges értékű magyar és nemzetközi videóanyagokat, archív fényképeket tartalmaz, melyek nagy része először kerül nyilvánosságra.

A magyar nyelvű változat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal koprodukcióban valósult meg. Az ősbemutatót nem követi moziforgalmazás, az Uránia azonban újabb alkalmi vetítéseket szervez és a film vidéki városokban is látható lesz. A televíziós premier ősszel, a közmédiában lesz, ezután lesz elérhető a film DVD-n és internetes platformokon is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!