Megjelent a magyar labdarúgó-válogatott Eb-útját bemutató könyv

Sport, 2016.10.20

Bemutatták a Futball Eb 2016 - Az éjjel soha nem érhet véget! címmel a magyar labdarúgó-válogatott Eb-szerepléséről szóló könyvet csütörtökön.

"A portugálok elleni, utolsó csoportmeccs után kattant be, hogy gazdaságilag is megérheti egy könyv megjelentetése, illetve ez a csapat is megérdemli a megemlékezést. Sose lehet tudni, mikor lesz legközelebb ilyen alkalom" - mondta a sajtótájékoztatón a kötetet szerkesztő Galambos Ádám.

A szerzők közül Somogyi Zsolt arról beszélt, hogy nagy élmény volt megírni ezt a könyvet. Elárulta, nem arra törekedtek, hogy az összes játékos azt mesélje el, mekkora élmény volt számukra belépni a stadionokba, inkább olyan sztorikra voltak kíváncsiak, amelyeket még a legvérmesebb szurkolók sem ismernek.

"Nemcsak a játékosok csöppentek bele valami olyanba, amit sosem tapasztaltak, hanem a szövetség is. Ez nagy kihívás volt" - mondta Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke, aki hozzátette, jelentősen megnőtt az érdeklődés a nemzeti együttes iránt, amit az a rengeteg hazai és külföldi megkeresés is jelez, amelyekben aláírásokat, fotókat kérnek a szövetségtől.

Megjegyezte, rég fogyott el az összes jegy olyan gyorsan a válogatott hazai meccsére, mint az októberi, Svájc elleni esetében, ami szerinte annak a jele, hogy rég volt ennyire közel egymáshoz a csapat és a szurkolók.

A 208 oldalas, színes fotókkal illusztrált könyv nemcsak a magyar játékosokat és a meccseket mutatja be, hanem a sikeresen megvívott selejtezősorozatot is, illetve az egész Eb-re kitekintést tesz. A G-ADAM Stúdió kiadásában megjelent kötet ára 4990 forint.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!