Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott

Sport, 2019.05.06

Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén rajtoló Európa-ligára és az augusztusi, hazai társrendezésű Európa-bajnokságra.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az egyelőre 26 fős kerethez négy külföldön szereplő játékos - Németh Anett, Pallag Ágnes, Sándor Renáta és Szakmáry Gréta - csak később csatlakozik, de a többieknek már edzést vezényelt Jan De Brandt szövetségi kapitány.

A belga szakember munkáját tavalyhoz hasonlóan ezúttal is Jókay Zoltán és Tóth Gábor segíti.

A tavaly nyáron El-ezüstérmes magyar csapat a május 25-én rajtoló sorozatban a francia, a horvát és az osztrák válogatottal találkozik az arany divízió B csoportjában, ahonnan az első helyezett - vagy a horvátok elsősége esetén a második - jut a sorozat június 21-22-i, varasdi négyes döntőjébe.

Az augusztus 23-án rajtoló Európa-bajnokságon a Lengyelországgal, Szlovákiával és Törökországgal együtt házigazda magyarok sorrendben az észtekkel, a románokkal, az azeriekkel, a horvátokkal és a hollandokkal találkoznak a Papp László Budapest Sportarénában.


A válogatott bő kerete:
Feladók: Bagyinka Fanni (UTE), Bleicher Réka (UTE), Cicic Marija (Hungast-Haladás), Tálas Zsuzsanna (Swietelsky-Békéscsabai RSE)
Ütők: Bokorné Liliom Rita (UTE), Dégi Barbara (Gödöllői RC), Dékány Bernadett (Vasas Óbuda), Miklai Zsanett (1. MCM Diamant-Kaposvári Egyetem), Németh Anett (Coastal Carolina University - amerikai), Pallag Ágnes (RC Cannes - francia), Sándor Renáta (Allianz MTV Stuttgart - német), Szakmáry Gréta (SSC Palmberg Schwerin - német), Takács Doroti (MTK Budapest), Török Kata (Vasas Óbuda)
Centerek: Ambrosio Melani (Vasas Óbuda), Bodnár Dorottya (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Bodovics Hanna (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Kis Rebeka (MTK Budapest), Kovács Lilla (UTE), Nagy Eszter (Rote Raben Vilsbiburg - német), Pekárik Eszter (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Pintér Andrea (Jászberény VT)
Liberók: Lékó Lilla (Jászberény VT), Molcsányi Rita (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Szpin Renáta (Swietelsky-Békéscsabai RSE), Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza)


A női válogatott El-programja:
május 25.: Magyarország-Franciaország, Nyíregyháza 15.00
május 29.: Horvátország-Magyarország, Varasd 19.00
június 1.: Franciaország-Magyarország, Harnes 18.00
június 8.: Magyarország-Horvátország, Kaposvár 15.00
június 12.: Ausztria-Magyarország, Graz 17.55
június 15.: Magyarország-Ausztria, Nemzeti Közszolgálati Egyetem 15.00


Az Eb magyar érdekeltségű programja (Budapest, Papp László Sportaréna):
augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30
augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30
augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30
augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00
augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!