MLSZ - Sipos: a szövetség elment a falig

Sport, 2015.07.01

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) "elment a falig" a szurkolói kártya kérdésében azzal, hogy a következő szezontól nem tette kötelezővé a klubok számára annak használatát.

Ezt Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője mondta az M1 aktuális csatornának szerdán arra reagálva, hogy a debreceni ultrák nem sokkal a szövetség döntése után jelezték: továbbra is bojkottálják a mérkőzéseket, mivel a regisztráció miatt tüntetnek, ez pedig továbbra is érvényben van.

"Az MLSZ elment a falig, ameddig törvényileg lehet ebben a kérdésben. Törvény írja elő ugyanis a névre szóló jegyértékesítést, így ez már nem az MLSZ hatásköre" - mondta Sipos Jenő.

Az MLSZ szerdai közleménye szerint az OTP Bank Liga következő idényében a bajnoki találkozókat szervező klubok hatáskörébe tartozik majd, hogy kötelezővé teszik-e a szurkolói kártya használatát az adott összecsapásra, ugyanakkor az ehhez kapcsolódó integrált jegyértékesítési rendszert a továbbiakban is működtetniük kell.

Az MLSZ elnöksége úgy határozott, hogy ez a módosítás a továbbiakban is érvényben maradhat majd, ha sem a klubokat, sem a szövetséget nem sújtja jelentős fegyelmi büntetéssel az európai (UEFA), vagy a nemzetközi szövetség (FIFA).
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!