MOB - A melbourne-i, a montreali és az atlantai olimpikonokat köszöntötték

Sport, 2016.11.30

A húsz, negyven és hatvan évvel ezelőtt rendezett olimpián szerepelt sportolókat köszöntötte szerda esti hagyományőrző ünnepségén a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB).

Borkai Zsolt, a MOB elnöke beszédében hangoztatta: ez alkalommal azokra a hősökre emlékeznek, akik az 1956-os melbourne-i, az 1976-os montreali és az 1996-os atlantai játékokon sikeresen szerepeltek, és hírnevet, ismertséget szereztek maguknak, illetve dicsőséget Magyarországnak.

"Szeretném megköszönni nektek azt a fantasztikus teljesítményt, amellyel akkor elkápráztattátok a magyar szurkolókat" - fogalmazott Borkai, majd utalta arra, hogy a három olimpiát más és más érában rendezték meg. Mint elmondta, a melbourne-i ötkarikás játékokra a forradalom árnyékában, a montrealira a kommunista időszakban, az atlantaira pedig akkor került sor, amikor már csaknem 200, egészen pontosan 197 ország indult.

Az elnök felidézte a három olimpia magyar szempontból emlékezetes pillanatait: 1956-ból a tornász Keleti Ágnes négy aranyérmét, a véres küzdelembe torkollott magyar-szovjet vízilabda-mérkőzést, 1976-ból Magyar Zoltán lólengésben aratott diadalát, a gerelyhajító Németh Miklós fantasztikus világcsúcsát, 1996-ból pedig Egerszegi Krisztina 200 méter háton elért második címvédését és Czene Attila egyes pályán aratott győzelmét.

"Magyarország büszke lehet sportolói eredményeire, s ugyanakkor ti is büszkék lehettek arra, hogy egykor a világ élvonalába tartoztatok" - jelentette ki az elnök.

A MOB első embere kiemelte: a magyar sikerekhez jelentősen hozzájárult a családok segítsége, valamint az, hogy a sportolók tudtak egymásért küzdeni. Beszédét azzal zárta, jó érzés, hogy az ilyen rendezvényeken azok az egykori csapattársak is újra láthatják egymást, akik egyébként ritkán találkoznak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!