Négy új taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka

Sport, 2019.12.15

Négy új taggal bővült a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka: a szövetség vasárnapi ünnepségén, 150 nappal a hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt Szabó Józsefet, Temes Juditot, Vereczkei Zsoltot és Petrov Anatolijt iktatták be.

Az eseményen részt vett Paolo Barelli, az európai szövetség (LEN) elnöke, aki beszédében kiemelte, hogy a magyarok büszkék lehetnek az eredményeikre, a kormányzati támogatás pedig jó helyre megy, ugyanis az úszók rendre érmekkel hálálják meg a segítséget. Hozzátette, biztos abban, hogy a tavasszal sorra kerülő kontinensviadalon újra kitesznek majd magukért a magyar szervezők, a viadal pedig úgymond "aranymérce lesz" mindenki számára.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke szerint a 2019-es esztendő minden képzeletet felülmúlt, hiszen a kvangdzsui világbajnokságon Hosszú Katinka sorozatban negyedszer duplázott, Milák Kristóf Michel Phelphs tízéves világcsúcsát megdöntve nyert 200 méter pillangón, Rasovszky Kristóf a nyíltvízi szakág történetének első aranyát nyerte, míg Kapás Boglárka az Európa-bajnoki cím után a világbajnokit is elhódította 200 méter pillangón. Hozzátette, a szövetségnek is megvolt a "mesternégyese", hiszen fél év alatt Bajnokok Ligáját, nyíltvízi Világkupát, junior világbajnokságot és világkupát rendezett.

A gála csúcseseménye a Magyar Úszó Hírességek Csarnoka idei választottjainak beiktatása volt: az 50 éves Szabó "Joe" Józsefről, Szöul 1988-as mellúszó olimpiai bajnokáról Darnyi Tamás mondott laudációt. A 2013-ban elhunyt, az 1952-es helsinki olimpián 4x100 méteres női gyorsváltó tagjaként aranyérmes Temes Judit érdemeit Ruza József olvasta fel. A hét paralimpián szerepelt - s mindegyiken érmes - Vereczkei Zsoltot Sós Csaba szövetségi kapitány "mutatta be", míg Petrov Anatolij mesteredzőről fia, Petrov Iván, utánpótlás szövetségi kapitány beszélt.

"Az, hogy ez a testet és lelket egyaránt tökéletesen karbantartó kultúra kivételesen magas szinten áll Magyarországon, azért hálásnak kell lennünk a legnagyobb elődöknek, a jelen mestereinek, a szövetség vezetőinek, és természetesen kiváló sportolóinknak, akik folyamatosan példát mutatnak a következő nemzedékeknek" - mondta beszédében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében. Kiemelte, a siker - többek között az idei világbajnoki aranyak - elismeréssel jár - a magyar kormányzat ezt nem aranyérmek vagy díjak formájában fejezi ki, hanem a sportágnak megítélt, kiemelkedően magas költségvetési források biztosításával, hiszen tisztában van azzal, hogy a legszebb sikertörténetek tovább írásához is szilárd anyagi háttér szükséges a versenysport egyre keményebb kihívásokat támasztó világában.

Szabó Tünde megjegyezte a 150 nap múlva esedékes úszó, műugró, műúszó és nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon a Duna Arénában ugyanaz a mágikus hangulat uralkodik majd, mint az elmúlt három esztendőben bármelyik viadalon.

A gála záróeseményén Milák Kristóf vehette át a LEN vezetőjétől, a FINA alelnökétől a világcsúcsért járó diplomát.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!