Nem tudja vállalni az élvonalbeli szereplést az AVUS Szombathely vízilabdacsapata

Sport, 2020.05.11

Nem tudja vállalni a jövőben a férfi vízilabda ob I-s szereplés feltételeit az AVUS Szombathely.

A vlv.hu szakportál hétfőn számolt be arról, hogy a koronavírus-járvány miatt nehéz gazdasági helyzetbe került klub legalább egy évre "visszavonul", és a 2020/21-es idényt az ob I/B-ben kívánja megkezdeni.

Bánfi Péter ügyvezető elnök elmondta, ugyan a város önkormányzata továbbra is mellettük van, de a járvány okozta gazdasági helyzet kihat rájuk, és a pályalehetőségeik is olyan mértékben korlátozottá váltak, hogy ez nem teszi lehetővé a legmagasabb osztályban való szereplést.

"A felkészülés lehetőségei sincsenek meg, és jelenleg nem engedhetjük meg magunknak anyagilag egy ob I-es csapat működtetését" - nyilatkozta Bánfi. Hozzátette, a játékosok fizetésének felét tudják folyósítani június 30-ig.

"Néhány idősebb játékossal még folynak a tárgyalások, szeretnék őket megtartani, ennek feltételeit talán meg tudjuk teremteni, továbbá két-három most érettségiző, az ifjúsági korosztályból kiöregedett játékosra számítok, ha ők máshol nem kapnak lehetőséget. A saját nevelésű játékosainkat próbáljuk mindenképpen itt tartani, nem szombathelyi játékosunk talán kettő-három lesz csak" - tette hozzá.

A szombathelyi AVUS 2016-ban az ob II-t, egy évvel később az ob I/B-t nyerte meg, így jutott fel a legmagasabb osztályba. Az ob I-ben meglepően jól helytállt Matajsz Márk gárdája, előbb a 13., majd a 12. helyen végzett. A mostani, félbeszakadt bajnokságban négy csapatot előztek meg az alsóházban, amikor a koronavírus-járvány miatt leállt a sportélet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!