Női kosárlabda Eb-selejtező - Turner is a magyar keretben

Sport, 2018.10.22

A Sopron Basket amerikai születésű légiósa, Yvonne Turner is helyet kapott a sorsdöntő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésekre készülő női kosárlabda-válogatottban.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint Székely Norbert szakvezető 15 fős keretet jelölt ki a két novemberi mérkőzésre, amelyeken szerepet kaphat a 2016 decemberében honosított irányító is.

A játékosok november 11-én találkoznak Székesfehérváron, ahol az MKOSZ edzőcsarnokában készülnek a két idegenbeli összecsapásra. A nemzeti együttes előbb 17-én Albánia vendége lesz Tiranában, majd négy nappal később Oroszország ellen lép parkettre Jekatyerinburgban.

A magyarok eddig a litvánokat kétszer, az albánokat egyszer múlták felül, míg az oroszoktól kikaptak, így ha Albániában nyernek, akkor minden bizonnyal kijutnak a 2019-es, szerb-lett közös rendezésű kontinensviadalra, mivel a selejtezőcsoportok győztesei mellett a hat legjobb második is résztvevő lesz.


A női kosárlabda-válogatott kerete:
Studer Ágnes (Atomerőmű KSC Szekszárd), Raksányi Krisztina (CMB CARGO UNI Győr), Yvonne Turner (Sopron Basket), Gereben Lívia (Atomerőmű KSC Szekszárd), Dubei Debóra (Sopron Basket), Simon Zsófia (PEAC-Pécs), Nagy Dóra (CMB CARGO UNI Győr), Katona Szidónia (Aluinvent DVTK), Török Ágnes (CMB CARGO UNI Győr,) Varga Zsófia (CMB CARGO UNI Győr), Hegedűs-Őri Györgyi (ZTE NKK), Krivacsevics Tijana (Botas), Kiss Virág (Atomerőmű KSC Szekszárd), Barnai Judit (PEAC-Pécs), Határ Bettina (Sopron Basket)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!