Női röplabda Eb - Bokorné: mindent beleadtunk, ami a csövön kifért

Sport, 2019.08.29

A csapatkapitány Bokorné Liliom Rita szerint mindent beleadtak a hollandok ellen 3-0-ra elveszített mérkőzésen a női röplabda Európa-bajnokság csütörtöki játéknapján a Papp László Budapest Sportarénában.

A pályafutása utolsó meccsén szereplő négyes ütő szerint jól kezdték a találkozót, de a nem megfelelő nyitásfogadásuk miatt megtört a játékuk.

"A harmadik játszmában éreztük, hogy az az utolsó, ezért beleadtunk mindent, ami a csövön kifért" - fogalmazott a 33 éves röplabdázó.

Pályafutásával kapcsolatban azt mondta, jó alapról indultak, tíz éve pedig kaptak egy olyan löketet, amivel magasabb szintre tudtak lépni.

"Ezt kívánom az utódainknak is, adják szívüket-lelküket a válogatottért, becsüljék meg, ha a nemzeti színeket képviselhetik" - nyilatkozta az MTI-nek Liliom Rita.

Miklai Zsanett szerint a horvátok elleni szerdai mérkőzésen tudták visszaszerezni azt az önbizalmat, amelyet a románok elleni összecsapáson elveszítettek.

"Az első és a második szettben is jól játszottunk, de az ellenfél világklasszisaival nem tudtunk mit kezdeni. A harmadik játszmában nekünk az extrák is összejöttek, de ez sem volt elég a szépítéshez" - mondta a hollandok elleni mérkőzésről a Kaposvár ütőjátékosa.

A feladó Bleicher Réka úgy fogalmazott: fantasztikus, felejthetetlen élmény volt ilyen sok és lelkes szurkoló előtt játszani.

"Sajnálom, hogy nem sikerült elérnünk a kitűzött célunkat, de biztos vagyok benne, hogy ha nem is hazai pályán, de lesz még rá alkalmunk" - mondta az MTI-nek a Vasas játékosa.

Jan De Brandt, a magyar válogatott belga szövetségi kapitánya kijelentette: boldog, mert generációváltás közepén van a magyar válogatott, és örül, hogy azok, akiknek át kell venniük a most visszavonulók helyét, már most, ezen az Eb-n meg tudták magukat mutatni.

"A holland csapat fizikailag sokkal erősebb és atletikusabb nálunk, ezt ki is tudta használni" - összegezte a csütörtöki mérkőzés tanulságait a szakember, aki szerint a románok elleni vereséggel dőlt el az, hogy a magyar csapat nem játszhat a nyolcaddöntőben.

A magyar csapat egy győzelemmel és négy vereséggel csoportja ötödik helyén végzett, így nem jutott a 16 közé.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!