Női röplabda Eb - Szakmáry: a harcot elvesztettük, a háborút még nem

Sport, 2019.08.25

Szakmáry Gréta, a magyar női röplabda-válogatott ütőjátékosa szerint a románoktól elszenvedett szombati vereség után sem változott a céljuk: a nyolcaddöntőbe szeretnének jutni a budapesti társrendezésű Európa-bajnokságon.

A magyarok egyik legeredményesebbje a házigazdák vasárnapi szünnapján kifejtette, nem így készültek, szerettek volna a románok ellen is három pontot szerezni, ugyanakkor levonták a szükséges tanulságokat.

"A nyitásaink nem voltak elég kemények, az azeriek ellen ebben a játékelemben sokkal jobban kell teljesítenünk, ha borsot akarunk törni az orruk alá" - fogalmazott az MTI kérdésére a 27 éves négyes ütő.

Szakmáry a következő ellenfélről kiemelte, több komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékosa van, a kispadon pedig az olasz Giovanni Caprara személyében a világ egyik legjobb edzője ül.

A Németországban légióskodó röplabdázó harmadik Európa-bajnokságán szerepel: az elsőn, 2015-ben még a 14-es keretbe való bekerülésért is meg kellett küzdenie, két éve már a húzóemberek közé számított, idén pedig egyértelműen vezére a csapatnak.

"Örülök, ha segíthetem a csapatot, sokat beszéltünk is már a feladókkal, hogy ha szükségük van rám, adják oda bátran a labdát" - mondta Szakmáry, aki számára "hatalmas élmény, hogy Magyarország eljutott oda, hogy női Eb-t rendezhet".

"A szurkolóink sokszor belehajszoltak már minket a győzelembe, remélem, ezúttal a továbbjutásba is bele fognak" - utalt arra az ütőjátékos, hogy a pénteki és a szombati összecsapáson is rengeteg drukker biztatta a magyar válogatottat a Papp László Sportarénában.

"A harcot elvesztettük, a háborút még nem" - utalt arra, hogy a válogatott célja, a nyolcaddöntőbe jutás nem változott.

Jan De Brandt szövetségi kapitány szerint a románoktól elszenvedett vereség után sincs pánikhangulat a csapatban: a belga szakember vasárnap könnyű edzést vezényelt a keret azon felének, amelyik eddig kevesebbet játszott, míg a többiek számára csak átmozgató feladatokból és nyújtásból állt a gyakorlás a Vasas Fáy utcai kézilabdacsarnokában.

"Nincs tragédia, két találkozó után van három pontunk, mindössze ennyi történt" - utalt De Brandt az első két mérkőzésre: a magyarok pénteken 3-0-ra legyőzték az észteket, majd szombaton 3-1-re kikaptak a románoktól.

"A most következő, azeriek és horvátok elleni mérkőzéseken kell megszerezni azokat a pontokat, amelyekre szükségünk van a nyolcaddöntőbe jutáshoz" - jelentette ki a szövetségi kapitány. "Nem lehet feladni egyik mérkőzést sem, mert bármelyik lehet kulcsfontosságú. Úgy kell felmenni a pályára, hogy nyerni fogunk" - tette hozzá a szakvezető, aki kijelentette: lehet álmodozni, de a realitás az, amit eddig mutatott a csapat.

"Jó színvonalon játszottunk, de nem vagyunk az európai röplabdázás elitjében" - szögezte le a belga szakember.

A magyar válogatott hétfőn 20.30-tól az azeriekkel találkozik, majd sorrendben a horvátokkal és a hollandokkal csap még össze.

A hatcsapatos csoport első négy helyezettje jut tovább a nyolcaddöntőbe.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!