Női röplabda Extraliga - A következő idényben is Németh Szabolcs irányítja a Nyíregyházát

Sport, 2020.06.03

A következő szezonban is Németh Szabolcs lesz a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapatának vezetőedzője.

Az együttes közösségi oldalának szerdai híre szerint a klubvezetés bizalmat szavazott az előző idény közben, februárban kinevezett szakembernek, aki így folytathatja a munkát a szabolcsiaknál.

"Hiába álltunk a tabella második helyén, keserű szájízzel fejeztük be a szezont márciusban. Utána vettünk egy mély levegőt, majd a következő idényen gondolkodtunk. Abban biztos voltam, hogy a klub alkalmazásában maradok, a kérdés az volt, hogy másodedzőként, vagy megszavazzák nekem a bizalmat vezetőedzőként" - fogalmazott szon.hu internetes portálon a vezetőedző, akinek elmondása alapján már összeállt a játékoskeret, amelynek tagjait hamarosan be is jelentik.

"Szinte szabad kezet kaptunk a csapatépítésben, igyekeztünk minden posztra olyan játékosokat igazolni, akik beleillenek abba a játékszisztémába, amit szeretnénk játszani. Úgy gondolom, jól is sikerültek az igazolások, ez persze majd a pályán fog eldőlni. Mindenkit olyan céllal tartottunk meg, vagy igazoltunk, hogy előbbre jussunk és eredményesebbek legyünk a következő szezonban" - tette hozzá a 34 éves tréner.

Németh az előző, a járványhelyzet miatt befejezetlen idényben négy mérkőzésen ült a kispadon, mérlege egy győzelem mellett három vereség volt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!