TV műsor

Női kézilabda-vb - Pálinger: a mai meccs sorsdöntő lesz

Sport, 2017.12.03

Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint vasárnap (ma) este a Svédország elleni csoportmérkőzés sorsdöntő lesz a magyar válogatott számára a németországi női világbajnokságon.

"Vereség után mindig nehéz felállni, a siker pedig összekovácsolja a csapatot, ezért is lenne nagyon nagy szükség arra, hogy ma győzelemmel zárjuk a meccset. Ez a továbbiakra is lendületet adhat" - nyilatkozta a korábbi 254-szeres válogatott kapus az MTI-nek vasárnap délután a ludwigsburgi karácsonyi vásárban.

A magyar együttes szombaton 30-22-re kikapott a világ- és Európa-bajnok Norvégiától, amely már a szünetben tíz góllal vezetett.

"Sajnálom, hogy ilyen hamar eldőlt, hiszen olyan sebességgel kezdtek kézilabdázni a norvégok, amit a mieink egyszerűen nem bírtak lekövetni. Tudtuk, hogy vannak hiányosságaink a védekezést illetően, illetve azt gondolom, a beállójáték is nagyon hiányzott" - mondta Pálinger, aki hangsúlyozta, hogy az első tíz perc rányomta a bélyegét az egész találkozóra.

A női válogatott szakág-felelőse úgy fogalmazott, a csapat ilyen esetekben általában nagyobb különbségű vereséget szenved, "most viszont legalább a második félidőre összeszedték magukat a lányok", amit pozitívumnak nevezett.

"Vereség esetén mindig keresik a hibásokat. Most egy picit túlságosan erősnek érzem a kívülről érkező negatív hangokat, és nem a szurkolókról beszélek. Remélem, a lányokat nem érik el a negatív vélekedések, bíznak az elvégzett munkában, és hisznek abban, hogy ennek a csapatnak igenis van jövője" - szögezte le Pálinger.

Az Európa-bajnok, illetve világbajnoki és olimpiai ezüstérmes kapus ismét hangsúlyozta, azt várja ettől a világversenytől, hogy fejlődést lásson a magyar válogatotton.

"Meg kell tanulni a vereséget és a győzelmet is feldolgozni. Ha a mai meccset megnyernénk, akkor sem lehetne sokáig fürdőzni a sikerben. Azonnal tovább kell lépni. A svédek elleni mérkőzés sorsdöntő lesz minden szempontból" - nyilatkozta.

A csoportkör második fordulójában a magyar-svéd találkozó 18 órakor kezdődik Bietigheim-Bissingenben.

A szombati, első fordulót a nemzetközi szövetség honlapja máris a meglepetések napjának nevezte, hiszen az előző tornán, illetve az Európa-bajnokságon is döntős hollandok, valamint a franciák kikaptak, a brazilok döntetlent játszottak, a magyar érdekeltségű B csoportban pedig a lengyelek legyőzték a svédeket.

"Mindig azt mondom, hogy a női kézilabdában bármi előfordulhat. Talán azért is szép ez a sportág, mert nem lehet előre odaadni az érmeket és leosztani a helyezéseket" - reagált az egy nappal korábbi eredményekre Pálinger.

Hozzátette, sokkal kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint évekkel ezelőtt. "A magyaroknak is az a céljuk, hogy visszakerüljenek az élmezőnybe, de a lebonyolítási rendszer miatt ez nem olyan egyszerű, hiszen egy meccsen nagyon sok minden fog eldőlni" - vélekedett.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!