TV műsor

Női kézilabda BL - A rendezést dicsérte az EHF elnöke

Sport, 2017.05.08

A női Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének rendezését dicsérte Michael Wiederer, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elnöke.

"A szurkolók szeretik ezt az eseményt. Nem csak azért jönnek, hogy a saját csapatukat biztassák, megnézik a többi mérkőzést is, részt vesznek a szervezők által kínált rendezvényeken, jól érzik magukat. Ez nagyon fontos jelzés" - nyilatkozta az EHF honlapján Wiederer, aki 1992 óta a szövetség főtitkára volt, az elmúlt télen pedig elnökké választották. A budapesti négyes döntő volt az első nagy klubtornája a szervezet vezetőjeként.

Az idei volt a negyedik budapesti Final Four, de az első, amikor az összes jegyet elővételben eladták. "Ennek így is kell lennie. Természetesen még nem tudok véleményt formálni, hátra van az EHF belső vizsgálata, majd a szervezőkkel közös eszmecsere, és bár apróságok mindig akadnak, amelyeken lehet javítani, annyit azért leszögezhetünk, hogy minden a lehető legjobb irányba halad" - közölte a 60 éves sportvezető.

A vasárnapi fináléban a Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 31-30-re legyőzte a macedón Vardar Szkopjét, így története során harmadszor nyerte meg a BL-t. "Nem tudom, a játékosok vagy én voltam-e idegesebb a mérkőzés végén. Azt hittem, folytatódni fog tovább a finálé, de végül a magyar csapat egy hajszállal jobbnak bizonyult" - mondta az EHF-elnök.

Wiederer úgy fogalmazott, a férfi kézilabdázók kölni négyes döntője - amelyben idén is szerepel majd a Telekom Veszprém - más volumenű rendezvény, sokkal nagyobb csarnokban rendezik, "de azt hiszem, a szervezők itt is mindent kihoztak a torna adottságaiból. Büszkék lehetnek magukra."

"Magyarországon a női kézilabda fontos sportág, amit az EHF azzal ismer el, hogy már a negyedik négyes döntőt rendezték itt, és a rendezvény még két évig biztosan nem költözik el innen. A női kézilabda otthon érzi magát Budapesten" - tette hozzá.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!