Női kézilabda Eb-selejtező - A hollandokkal is összekerültek a magyarok

Sport, 2017.04.21

Hollandia és Fehéroroszország együttesével, valamint egy előselejtezős csapattal került azonos csoportba a magyar női kézilabda-válogatott a jövő évi, franciaországi Európa-bajnokság selejtezőjének pénteki, párizsi sorsolásán.

A magyar együttes a második kalapból várta a sorsolást.

A magyarokat is érintő előselejtezőre június 9-11-én kerül sor, ennek a csoportnak a mérkőzéseit Koszovóban rendezik, és a házigazdákon kívül Izrael és Grúzia tagja még a triónak, a győztes jut tovább.

A magyar szövetség honlapja szerint a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes hollandokkal eddig 41 alkalommal találkozott a magyar női válogatott, amely 39 mérkőzést megnyert és csak kettőt veszített el, a fehéroroszokat pedig mind az öt eddigi találkozón legyőzte.

A selejtezősorozat első fordulóját szeptember végén, az utolsót pedig jövőre, június elején rendezik. A csoportok első két helyezettje, valamint a legjobb harmadik vehet részt a 2018. november 30. és december 16. között Nantes-ban, Brestben, Nice-ben, Pau-ban, Metzben és Párizsban sorra kerülő kontinensviadalon. A franciák a házigazda jogán automatikusan tagjai a mezőnynek.

"Véleményem szerint a sorsolásunk lehetett volna jobb és rosszabb is, tehát megfelelőnek mondható" - nyilatkozta a magyar szövetség honlapján Kim Rasmussen szövetségi kapitány, aki hangsúlyozta, Hollandiát a világ jelenlegi legerősebb válogatottjának tartja. "Felvesszük a harcot mindenkivel, így a hollandokkal is, hiszen mi is a legjobbak közé tartozunk. A fehérorosz válogatott feljövőben van, de a harmadik kalapból szerencsés választás, mindkét mérkőzésen győznünk kell. Összességében nem rossz a sorsolásunk, de egyelőre kizárólag a Szlovákia elleni, júniusi világbajnoki selejtező jár a fejemben".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!