Női kosárlabda Eb-selejtező - A kapitány szerint már februárban eldőlhet a kijutás

Sport, 2017.11.20

Székely Norbert szövetségi kapitány szerint már februárban kiderülhet, hogy a magyar női kosárlabda-válogatott kijut-e a 2019-es Európa-bajnokságra.

A szakvezető hétfőn az M1 aktuális csatornán azt mondta, három hónap múlva két hazai mérkőzéssel folytatódik a selejtezősorozat, és azt kívánja, hogy már ekkor dőljön el a csapat sorsa.

"Két további győzelemmel nyerő helyzetben vagyunk, de ha csak a litvánokat megverjük, akkor már utána csupán az albánokat kell majd idegenben legyőzni, hogy szinte biztossá váljon az Eb-részvétel" - jelentette ki a szeptemberben harmadszor kinevezett szakember, hozzátéve, a válogatott érdemes az Eb-szereplésre, de addig még két év van hátra, s ezalatt be kell építeni az új játékosokat.

A magyarok a litvánok elleni hárompontos idegenbeli győzelemmel kezdték meg a sorozatot, majd szerdán Miskolcon 137-48-ra verték az albánokat. Erre visszatekintve a kapitány úgy fogalmazott, "a litvánok elleni eufória után fontos volt, hogy tudjuk azt, hogy mik az értékeink, és hosszú távon is fenn tudjuk tartani őket. Ehhez kellett az, hogy megtiszteljük az albánokat azzal, hogy a legjobbunkat adjuk, és ebből fogunk kiindulni a következő összetartáson is februárban".

A júniusi, csehországi kontinenstornán még Courtney Vandersloot volt a magyar csapat honosított játékosa - a szabályok értelmében minden válogatottban egy ilyen kosaras lehet - most pedig Goree Cyesha Damian váltotta őt. Erről Székely Norbert úgy vélekedett, hogy a stáb stratégiai döntést hozott, mivel hiányposztról van szó, emellett az amerikai születésű center játszott az NB I-ben, így érti és szereti is a magyar kosárlabdát.

A 2019-es Eb-nek Szerbia és Lettország ad otthont, a selejtezőből a nyolc csoportgyőztes és a hat legjobb második vesz részt a tornán.

Júniusban a csehországi Eb-n a magyar csapat - még Stefan Svitekkel a kispadon - egy győzelemmel és három vereséggel a nyolcaddöntőig jutott Királyváradon (Hradec Kralove), s végül a 12. helyen zárt.

A C csoport állása:
1. Magyarország 4 pont (210-118), 2. Oroszország 4 (186-99), 3. Litvánia 2 (132-137), 4. Albánia 2 (85-259)

A további program:
2018. február 10.: Magyarország-Oroszország
2018. február 14.: Magyarország-Litvánia
2018. november 16.: Albánia-Magyarország
2018. november 21.: Oroszország-Magyarország
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!