Női kosárlabda Euroliga - Búcsúzott a Szekszárd

Sport, 2017.10.03

Nem jutott fel a női kosárlabda Euroliga főtáblájára a Szekszárd, mert a francia BLMA elleni párharc keddi, idegenbeli visszavágóján 15 ponttal kikapott.

Egy hete, hazai pályán a magyar csapat egy ponttal nyert.



Eredmény (a sorozat honlapjáról):

selejtező, visszavágó:
BLMA (francia)-Atomerőmű KSC-Szekszárd 86-71 (15-24, 23-18, 25-12, 23-17)

Továbbjutott: a BLMA, 165-151-es összesítéssel.


Az NB I-ben ezüstérmes együttes - amely a múlt keddi, hazai 80-79-es győzelme alkalmával fennállása első mérkőzését vívta a nemzetközi porondon - remekül kezdte az összecsapást, és az első félidő után még bízhatott a továbbjutásban, mivel négy ponttal vezetett.

A montpellier-i csapat azonban a harmadik negyedben magára talált, majd az ekkor megszerzett előnyét a találkozó végéig magabiztosan őrizte.

A tolnai csapat legjobbja az amerikai Erica McCall volt 19 ponttal.

Győzelmével a Montpellier feljutott az Euroliga főtáblájára, ahol így egy magyar csapat, a bajnok Sopron Basket lesz érdekelt.

A Szekszárd az Európa Kupában folytathatja szereplését a CMB Cargo UNI Győr, a DVTK, a VBW CEKK Cegléd és a PEAC-Pécs társaságában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!