Női kosárlabda Euroliga - Győzelemmel zárt a Sopron, negyeddöntő a Fenerbahce ellen

Sport, 2018.01.31

A Sopron hazai pályán legyőzte a francia Bourges-t szerdán a női kosárlabda Euroliga 14., utolsó fordulójában, így 10/4-es mérleggel jutott be a negyeddöntőbe, ahol a török Fenerbahce lesz az ellenfele.



Eredmény:

A csoport, 14. forduló:
Sopron Basket-Bourges (francia) 57-50 (11-12, 19-14, 22-16, 5-8)
------------------------------------------------------------------
A magyar csapat legjobb dobói: Langhorne 22, Jovanovic 13, Turner 11


A magyar bajnok nyugodtan készülhetett az alapszakasz zárófordulójára, mivel az már eldőlt, hogy a veretlen Kurszk mögött másodikként zárja a csoportkört, és pályaelőnnyel várhatja a negyeddöntőt. A már szintén rájátszásba jutott Bourges-nak annyi izgulnivalója volt, hogy a biztos harmadik helyért nyernie kellett Sopronban.

A házigazdák előzőleg Prágában klubrekordot állítottak fel azzal, hogy megszerezték ötödik idegenbeli győzelmüket. Szerdán újabb csúcsot dönthettek, ugyanis kilenc alapszakasz-győzelem már korábban - 2002/2003-ban és 2003/2004-ben - is összejött, tíz viszont még egyszer sem. Az Euroliga történetének legrégebbi rivalizálása során eddig nyolcszor a Bourges, kilencszer pedig a Sopron ünnepelhetett.

A 18. csata kiegyenlített küzdelmet hozott, Roberto Iniguez együttese csak a második negyedben tudott öt ponttal elhúzni ellenfelétől, főként az amerikai Crystal Langhorne és a szerb Tina Jovanovic révén. Térfélcsere után beindult a kiválóan védekező zöld-sárga alakulat és tíz ponttal meglépett, Langhorne ekkor már 20 pontnál tartott. Az utolsó negyed egy 6-0-ás vendégrohammal indult, és noha a magyarok kilenc perc alatt mindössze 2 pontot hoztak össze, végül ez is elégnek bizonyult a sikerhez.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!