Női röplabda Eb - A főtitkár szerint bravúr kell a továbbjutáshoz

Sport, 2017.09.15

Ludvig Zsolt szerint bravúr kell a magyar női röplabda-válogatott továbbjutásához a jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokság bakui csoportjából.

A Magyar Röplabda Szövetség főtitkára az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hangsúlyozta, a magyar csapatnak, amely az azeriekkel, a németekkel és a lengyelekkel szerepel majd egy kvartettben, egyértelműen a házigazdák ellen van a legnagyobb esélye.

"Ők nem indultak el semmilyen sorozatban idén, erre az Európa-bajnokságra pihentek rá, ráadásul legendásan jó szurkolótáboruk van, biztos vagyok benne, hogy telt ház előtt játszunk majd velük" - mondta Ludvig Zsolt, ugyanakkor hozzátette, rajtuk és a többieken is lehet "fogást találni".

Dékány Bernadett, a válogatott játékosa kiemelte, a keret gyakorlatilag május óta együtt készül, a World Grand Prix harmadik osztályának győzelmével pedig nagy sikert is ünnepelhettek. Megjegyezte, ugyan fáradtak a játékosok, de mindenki látja maga előtt a célt, és bíznak a bravúrban. Kiemelte, a legfontosabb, hogy betartsák a taktikai utasításokat.

A magyar válogatott jövő pénteken a házigazda azeriek ellen játssza első csoportmérkőzését, szombaton a lengyelekkel, vasárnap pedig a németekkel találkozik.

Az Eb október 1-én zárul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!