Női vízilabda Európa Kupa - A kapitány szerint értékfelmérő hét vár a válogatottra

Sport, 2018.03.19

Bíró Attila szövetségi kapitány szerint "értékfelmérő hét" vár a magyar női vízilabda-válogatottra, amely csütörtöktől az Európa Kupa pontevedrai hatos döntőjében szerepel.

A válogatott hétfőn sajtónyilvános edzésen vett részt a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, ahol Bíró Attila elárulta: az a céljuk, hogy a következő bő egy hétben négy meccset játszanak, ami úgy jöhet össze, hogy az Európa Kupa hatos döntőjének első napján legyőzik az oroszokat.

"Nem lesz egyszerű feladat, de nem is megoldhatatlan" - mondta a szövetségi kapitány, aki szerint a résztvevő hat csapat tulajdonképpen hasonló játékerőt képvisel. Bíró kiemelte: kíváncsian várja, hogy csapata mire lesz képes az "éles mérkőzéseken".

"Igazi értékfelmérő hét elé nézünk. A csapatépítés során voltak szép pillanataink, de megéltünk hullámvölgyeket is. Gondolok itt elsősorban a hollandoktól elszenvedett hazai vereségre a világligában" - tette hozzá a szakember, aki hangsúlyozta, hogy a pontevedrai torna még mindig nem a júliusi Európa-bajnokságra való közvetlen felkészülés részét képezi.

Bíró Attila a keret tagjai közül megdicsérte az UVSE játékosait, akik szerinte "profin lehozták" a Padova elleni Euroliga-negyeddöntőt. Az UVSE a hazai döntetlent követően idegenben nyert, és ezzel a kupasorozat négyes döntőjébe jutott. A dunaújvárosi pólósok teljesítménye előtt pedig annak ellenére "megemelte a kalapját", hogy cataniai győzelmükkel sem léptek tovább az Euroligában, viszont a LEN Kupa négyes döntőjében folytathatják szereplésüket.

"Ami jó, mindkét csapatunknak reális esélye lesz nemzetközi kupadöntőt vívni. Bízom benne, a válogatottba is ezt a jó formát hozzák, és sikerélménnyel jöhetünk majd haza Pontevedrából" - mondta az edző.

A magyar válogatott - amely a hatos döntő után nem utazik haza, hanem jövő kedden ugyanott játszik a világbajnoki ezüstérmes spanyolokkal a világligában - csütörtökön az oroszokkal találkozik az elődöntőbe jutásért, a párharc győztesére pedig a házigazda vár a négy között.


A magyar válogatott kerete:
kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)
mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kuna Szonja (BVSC), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (BVSC), Parkes Rebecca (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros), Szücs Gabriella (UVSE), Vályi Vanda (Dunaújváros)


A pontevedrai hatos döntő programja:

csütörtök:

----------

az elődöntőbe jutásért:
Hollandia-Olaszország 17.00
Magyarország-Oroszország 18.45

péntek:

-------

az 5. helyért: 17.00

elődöntő:
Hollandia/Olaszország - Görögország 18.45
Magyarország/Oroszország - Spanyolország 20.30

szombat:

--------
bronzmérkőzés: 12.00
döntő: 14.00
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!