Nyilvános lesz a Millennium Masters felkészülő edzése

Sport, 2018.07.17

A nagy érdeklődésre való tekintettel július 30-án közönségtalálkozóval egybekötött nyilvános edzést tart az olimpiai bajnok magyar vízilabdázókból álló Millennium Masters nevű csapat.

A szervezők azért döntöttek így, mert a hazai együttes világválogatott elleni, július 31-i gálamérkőzésére már május végén elfogyott mind az 5200 jegy.

"Rengeteg megkeresést kaptunk olyan rajongóktól, akik szomorúan vették tudomásul, hogy lemaradtak a jegyértékesítésről. Ezért döntöttünk úgy, hogy nekik is kedvezünk egy kicsit" - fogalmazott keddi közleményében Fetter Balázs, a XIXO Waterpolo All Star Gála főszervezője.

Hozzátette, az utolsó edzés nyilvánossá tételével jó célt is szolgálnak, hiszen a bevétel egy részét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítványnak ajánlják fel.

A július 30-án, 18 és 20 óra között sorra kerülő eseményen a szurkolóknak arra is lesz lehetőségük, hogy közös fényképeket készítsenek a pólósokkal, illetve begyűjtsék kedvenceik aláírását. A jegyek az Eventim oldalán múlt péntek óta kaphatók az edzésre.

A világválogatottban - melynek vezetőedzője a négyszeres olimpiai bajnok Ratko Rudic lesz - olyan pólósok játszanak majd, mint a szerb Aleksandar Sapic, a horvát Igor Hinic, Dubravko Simenc és Frano Vican, az olasz Francesco Postiglione, vagy a görög Georgiosz Afrudakisz.

A magyar együttes - amelyben ott lesz az egyformán háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán, a két olimpiai aranyéremmel rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, valamint a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt - tavaly veretlenül nyerte meg a 40 év felettiek világbajnokságát a margitszigeti Hajós Alfréd Sportuszodában, mérkőzéseit rendre telt ház előtt játszotta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!