Ökölvívó olimpiai selejtező - Hámori Ádám is búcsúzott

Sport, 2020.03.15

A nehézsúlyú Hámori Ádám első mérkőzésén egyhangú pontozással kikapott és kiesett a Londonban zajló európai olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna vasárnapi versenynapján.

A viadal honlapjának közvetítése alapján a kőszegiek 91 kilogrammos öklözője nem kezdte jól az örmény Narek Manaszjan elleni meccsét. Kétszeres U22-es Európa-bajnoki bronzérmes riválisa rendre jól állította meg balegyeneseivel a támadni igyekvő magyart.

A második menetben szintén Manaszjan volt a jobb, Hámori hiába küzdött, az örmény remek ütemben indított és sokszor talált is.

A harmadik szakaszban Hámori nagy lendülettel ment előre, és fáradni látszó ellenfele sokszor szabálytalanságokkal törte meg a dinamizmusát. A magyar nehézsúlyú az utolsó gongszóig küzdött, hajtotta riválisát, de hiába bizonyult jobbnak az utolsó három percben, az első két periódus miatt Manaszjan egyhangú pontozással győzött.

A vasárnapi öt magyar közül csak a 63 kilogrammban szereplő Fodor Milán tudott győzni, őt viszont már csupán egy győzelem választja el az olimpiai kvótától.

Hámorit megelőzően Tallósi Péter (81 kg), Szűcs Szabina (57 kg) és Oláh Eszter (69 kg) is kikapott és búcsúzott a további küzdelmektől.

Hétfőn Szaka István (52 kg), Kozák László (69 kg) és Bacskai Balázs (75 kg) is bemutatkozik a brit fővárosban, míg Gálos Roland (57 kg) második meccsén lép a szorítóba. Szaka és Gálos egyaránt a nyolcaddöntőben lesz érdekelt, és győzelemmel kivívnák a tokiói indulás jogát. Kozák és Bacskai a 16 közé jutásért mérkőzik.

A 11 napos tornán a férfiaknál az alsó három súlycsoportban (52, 57, 63 kg) nyolc kvótát osztanak, a középső háromban (69, 75, 81 kg) hatot, míg a két felsőben (91 kg, +91 kg) négyet. A nőknél 51, 57 és 60 kilogrammban hat hely kel el, 69-ben öt, 75-ben pedig négy.

A brit fővárosban hét férfi és öt női bokszolóval szerepel a magyar csapat.

A nemzetközi szövetség kizárása miatt a tokiói boksztornát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi meg, ahogyan a kvalifikációs viadalokat is. A londoni az első kvótaszerző verseny az európai sportolók számára.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!