Országúton Peák és Király, pályán Lovassy és Kercsó-Magos az év kerékpárosa

Sport, 2018.01.12

Az országútiak között Peák Barnabás, a pályaversenyzőknél Lovassy Krisztián érdemelte ki a 2017 legjobb férfi kerékpárosának járó díjat. A nőknél országúton Király Mónika, pályán Kercsó-Magos Zsuzsanna, a hegyikerékpárosok között pedig az előző esztendőhöz hasonlóan Parti András és Benkó Barbara bizonyult a legjobbnak.

"Ez az egyetlen esemény az évben, amikor valamennyi szakág képviselői együtt lehetnek" - kezdte beszédét a Magyar Kerékpáros Szövetség pénteki gáláján Princzinger Péter elnök, majd magyarázatot adott arra, miért tartják ebben a furcsa időpontban, év elején az elmúlt esztendő zárását. - "Olyan időpontot kerestünk, amikor az év végi ünnepek nem vonják el a figyelmet a mi gálánkról, a mi ünnepeltjeinkről."

Sárfalvi Péter nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a sportág elmúlt évi sikerei közül kiemelte Lovassy Krisztián Eb-ezüstérmét, valamint azt, hogy a nagy sikerű Tour de Hongrie egy kategóriával feljebb lépve már 2.1-es besorolású.

Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint most kezdődik a magyar kerékpársport aranykora, amit az is bizonyít, hogy "soha ennyi pénz kerékpárút építésére nem volt, mint a 2018-as költségvetésben". Megemlítette még, hogy az idén el fognak indulni a kerékpáros vándortáborok és emlékeztetett arra, hogy a 2018-as Tour de Hongrie-t az Eurosport televíziós csatorna is közvetíteni fogja.

"Tavaly is én voltam az év pályakerékpárosa. Örülök, hogy megvédtem a címem" - mondta az MTI-nek Lovassy, aki októberben, a berlini pályakerékpáros Eb-n scratchben nyert ezüstérmet. A 2018-as terveiről azt mondta, nagy dolognak tartaná, ha a február 28-án rajtoló pálya-vb-n az első öt között végezne. Emellett országúton szeretné megvédeni országos bajnoki címét, de fontos számára az is, hogy több pályaversenyen induljon. Ez utóbbi az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos, mivel a kiemelt célja az, hogy kiharcolja a tokiói szereplést.



A kerékpársport legjobbjai 2017-ben:

országút:
Peák Barnabás (Kontent - DKSI Cycling Team) 1. alkalommal díjazott
Király Mónika (S.C. Michaela Fanini) 3.

pálya:
Lovassy Krisztián (Differdange Losch) 4.
Kercsó-Magos Zsuzsanna (BVSC Zugló) 3.

hegyikerékpár:
Parti András (Nella Trek Team) 6.
Benkó Barbara (Focus XC Team) 5.

BMX cross:
Szoboszlai Patrik (KSI Csepel SE) 3.

BMX freestyle:
Kun Ádám (Monster Energy)

cyclocross (terepkerékpár):
Búr Zsolt (Vialand Racing Team) 2.
Szekeres Viktória (Cyclocross)

downhill:
Palotai Gábor (FRO Racing)

trial:
Pocsai Richárd (JóBringa KSE)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!