Osztrák Nagydíj - Leclerc a pole pozícióban

Sport, 2019.06.29

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

A 21 esztendős versenyzőnek ez az idei és egyben pályafutása második pole pozíciója.

Leclerc mellől a végeredmény alapján a címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája startolhatott volna, ám őt utólag megbüntették: a brit pilóta a versenybírók szerint az időmérő első szakaszában feltartotta Kimi Räikkönent, ezért három rajthellyel hátrébb sorolták.

Ennek köszönhetően a ferraris versenyző melletti pozíciót a tavalyi osztrák verseny győztese, a Red Bull-lal induló holland Max Verstappen foglalhatja el.

A vb-pontversenyben élen álló Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas így a harmadik pozícióból vág majd neki a futamnak.

A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel műszaki hiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni az időmérő harmadik szakaszában, így ő a 9. rajtkockából indul majd.

A dán Kevin Magnussen (Haas) kiváló időmérős eredménnyel ötödik lett, sebességváltó-csere miatt azonban öthelyes rajtbüntetést kapott, ezért a 10. kocka lesz az övé.

Három versenyző motor, vagy a motor bizonyos elemeinek cseréje miatt rajtbüntetést kapott, így a spanyol Carlos Sainz (McLaren), a thaiföldi Alexander Albon (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) a rajtrács végéről lesz kénytelen elkezdeni a futamot.

A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol.


A teljes rajtsorrend:

------------------------

1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lando Norris (brit, McLaren)

3. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

4. sor:
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
Pierre Gasly (francia, Red Bull)

5. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

6. sor:
Romain Grosjean (francia, Haas)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

8. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
George Russell (brit, Williams)

9. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

10. sor:
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!