Öttusa vk - A mezőny második felében a magyarok a női döntőben Los Angelesben

Sport, 2017.02.26

Legjobb magyarként Varga Eszter 24. helyen végzett a nők versenyében az öttusázók idei első, Los Angeles-i világkupa-fordulóján. Kovács Sarolta 32., Alekszejev Tamara pedig 33. lett.

A tavaly egyéniben világbajnok Kovács a harmadik számban nem indulhatott el. A hazai szövetség (MÖSZ) beszámolója szerint olyan lovat kapott, amely egy nappal korábban, a férfiak versenyében kétszer is hibátlanul teljesített. Ezúttal viszont erre nem volt lehetősége, mert a melegítő pályán egy rövid fordulásnál a szembejövő két lótól megijedt, felágaskodott, lovasával együtt hátradőlt, és esés közben elveszítette az egyik patkóját. A szervezők megnyugtatták a magyar csapatot, hogy megoldják a helyzetet és mehet tovább a verseny, majd hosszú időn keresztül nem ért vissza a ló. A rendezők "egyre kínosabb magyarázkodások után" felajánlották, hogy Kovács húzzon egy másik lovat, erre azonban a szabályok szerint nincs lehetőség.

"Később előkerült egy állatorvos, aki szerint patkó nélkül is alkalmas az állat, hogy végigvigye a pályát, pár perc elteltével viszont úgy nyilatkozott, hogy lesántult a ló és alkalmatlan a versenyre, bár orvosi vizsgálat nem történt, hiszen a lónak híre-hamva sem volt már" - nyilatkozott a MÖSZ oldalán Kállai Ákos, a női válogatott szövetségi kapitánya.

Kovács Sarolta - aki úszásban a harmadik legjobb időt érte el - nyolcadik helyen állt két szám után, s jó esélye volt arra, hogy előrelépjen. A lovasverseny kihagyásával ugyanakkor ez elszállt, a lövészetekkel kombinált tusát azonban így is teljesítette, mégpedig a kilencedik legjobb idővel.

"Saci az előzményekhez képest is remekül, sportemberhez méltóan teljesítette a kombinált számot, amely a lovaglással együtt biztosan dobogós helyet ért volna" - vélekedett a szakvezető.

Alekszejev Tamarának sem volt lovaseredménye: az egyik akadálynál leesett, majd időtúllépés miatt kizárták. A zárószámban azonban ő is rajthoz állt.


Eredmények:
1. Lena Schöneborn (német) 1346 pont
2. French Kate (brit) 1335
3. Jekatyerina Huraszkina (orosz) 1333
...24. Varga Eszter 1203 (vívás: 13 győzelem/22 vereség/179 pont, úszás: 2:19.63 perc/271 pont, lovaglás: 290 pont, lövészet-futás: 13.57.18 perc/463 pont)
...32. Kovács Sarolta 1034 (19/16/220, 2:11.55/287, -, 12:53.37/527)
33. Alekszejev Tamara 988 (20/15/220, 2:19.04/272, -, 13:24.53/496)

Egy nappal korábban Demeter Bence győzött a férfiaknál, Kasza Róbert ötödik, Tomaschof Soma pedig huszadik lett. A vk a vegyes váltóval ér véget.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!