Öttusa vk - Öt magyar résztvevője lesz a férfiak döntőjének Kecskeméten

Sport, 2017.05.05

Öt magyar öttusázó jutott a férfiak versenyének vasárnapi döntőjébe a kecskeméti világkupa-viadalon.

A vk-sorozat harmadik állomásának második napi selejtezőjében három csoportban zajlottak a küzdelmek, mindháromban 26 versenyző - köztük négy-négy magyar - szerepelt. Az első nyolc-nyolc hely ért automatikusan döntőt, míg további 12 öttusázó a pontszáma alapján biztosította helyét a legjobbak között.

Az idei első vk-n, Los Angelesben győztes Demeter Bence az A csoportban hatodik lett, Horváth Norbert a B-ben első, míg Kasza Róbert a C-ben ötödik. Rajtuk kívül pontszáma alapján Demeter Gergely és Harangozó Bence jutott még a fináléba a nemzetközi szövetség honlapja szerint.

A hazai legjobbak közül sérülés miatt hiányzott az egyéniben 2009-ben világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 2013-ban Európa-bajnok Marosi Ádám.

A verseny szombaton a nők döntőjével folytatódik - a mezőnyben Kovács Saroltával, Alekszejev Tamarával és Zs. Tóth Annával -, majd következik a férfiak fináléja, hétfőn pedig a vegyes váltó.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!