Párbajtőr GP - A nőknél is a nyolcaddöntőig jutott a legjobb magyar

Sport, 2018.03.25

Amint a férfiakéban, úgy a nők mezőnyében sem jutott magyar vívó a legjobb négy közé, azaz egyik hazai párbajtőröző sem szerzett érmet a budapesti WestEnd Grand Prix-n.

A legtovább a Rio de Janeiróban olimpiai bajnok Szász-Kovács Emese maradt állva, ő két sikeres asszó után a harmadikban kapott ki, és ezzel a kilencedik helyen végzett.

A magyar vívó előbb 15-8-ra verte az ukrán Inna Brovkót, majd ugyanennyire a kínai Laj Csiang-linget, a legjobb 16 között pedig ugyancsak 15-8-as eredményt ért el, de fordítva, így Giulia Rizzi búcsúztatta őt. Utóbbi asszó elején a magyar párbajtőröző vezetett, 4-4 után azonban már végig az olasznál volt az előny.

"Nem így terveztem a napot, nem így akartam szerepelni" - kezdte összegzését Szász-Kovács. - "Rizzivel jól ismerjük egymást, az olimpiai kvalifikációért például ugyanitt két éve megvertem. Most viszont megérdemelten nyert. Igaz, hogy vezettem, de ő nem engedte magát elnyomni, aztán meg már nekem kellett rohannom az eredmény után" - mondta, majd a MOM Sportba kilátogató közönségre is kitért.

"Azért is fájó a vereség, mert nagyon sokan kijöttek, kisgyerekek is, nekik is szerettem volna örömet okozni" - szomorkodott a magyar párbajtőröző.

Szász-Kovács a világranglista vezetőjeként további 15 kiemelttel együtt nem vívott a szombati selejtezőben, ahonnan három hazai párbajtőröző - Kun Anna, Budai Dorina és Mihály Kata - csatlakozott hozzá. A 64-es főtáblán azonban mindhárman az első fordulóban vereséget szenvedtek. Kun 41., Budai 42., Mihály 49. lett.

Eredmények:

nők, Sákovics József emlékverseny:

a 64 között:
Szász-Kovács Emese - Inna Brovko (ukrán) 15-8
Marta Ferrari (olasz)-Mihály Kata 15-12
Erika Kirpu (észt)-Budai Dorina 15-8
Monika Sozanska (német)-Kun Anna 15-10

a 32 között:
Szász-Kovács - Laj Csiang-ling (kínai) 15-8

a 16 között:
Giulia Rizzi (olasz) - Szász-Kovács 15-8

negyeddöntő:
Marie-Florence Candassamy (francia)-Rizzi 15-14
Mara Navarria (olasz)-Kirpu 15-8
Lin Seng (kínai)-Csoj In Dzsong (dél-koreai) 10-9
Ewa Nelip (lengyel)-Ana Maria Popescu (román) 8-7

elődöntő:
Navarria-Candassamy 14-13
Lin-Nelip 15-8

döntő:
Navarria-Lin 5-4

A végeredmény: 1. Mara Navarria, 2. Lin Seng, 3. Marie-Florence Candassamy és Ewa Nelip, ... 9. Szász-Kovács Emese, ...41. Kun Anna, 42. Budai Dorina, ...49. Mihály Kata
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!