Pars Krisztián: szeretnék újra nyolcvan méteres dobó lenni

Sport, 2017.05.23

Pars Krisztián sérüléséből felépülve szeretne újra nyolcvan méter fölöttieket dobni.

A 2012-es londoni olimpia kalapácsvető bajnoka az MTI-nek elmondta, a megműtött lovaglóizma a tervezettnél hosszabb idő alatt jött rendbe, fél évet tett ki a regenerálódás, így egy-másfél hónappal megcsúszott a felkészülése.

"Erre sajnos ráment a technikám, amin folyamatosan csiszolnom kell, hogy visszataláljak a régi mozgásomhoz és ahhoz az önmagamhoz, amely pár évvel ezelőtt voltam" - hangsúlyozta. Kiemelte, a fél év lepergett, az elmúlt egy hónapban már kezdi megtalálni a kívánt formát, bár mint mondta, nehéz egyszerre a technikára és az erőre, állóképességre is figyelni.

"Pihenni is kell, gyorsítani a testet amellett, hogy az erőre koncentrálunk. Javítani kell a robbanékonyságot is, ezek mind eltolódtak egy hónapot." - tette hozzá.

Pars kifejtette, amennyiben a következő hetekben el tudja végezni a tervezett edzésmunkát, és a június-júliusi versenyidőszakban el tud érni egy 78-79 méteres eredményt, akkor van esély arra, hogy az augusztusi, londoni világbajnokságon versenyben legyen legalább a második helyért.

"A vb-n 80 méterrel már elégedett lennék, szeretnék újra nyolcvan méteres dobó lenni. Ez a második helyre lehet elég, úgy látom, Pawel Fajdeket nem lehet most megverni. Bár ő is foghat ki rossz napot, ez nála trend, az olimpián is kiesett a selejtezőben" - mondta a kétszeres világbajnok lengyel riválisáról Pars.

Kitért rá, a londoni világbajnokság és egyben a 80,59 méteres dobással kiharcolt ötkarikás diadalának helyszíne minden szempontból kedvező a számára, ismerős is, tudja, mire számítson.

"Adós maradtam magamnak az igazán kiemelkedő eredménnyel a 2012-es londoni olimpián, mert ott 82 méter körül szerettem volna dobni. Alkalmas állapotban voltam hozzá, ám olyan helyzet adódott, hogy nem vitt előre senki, hogy ezt ki tudjam magamból hozni. Most a nyolcvan méter a cél a vb-re, ha ezt elérem, nagyon boldog leszek." - jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e még számára kitűzött cél a 82 méter, azt felelte: "Nem lehet tudni, de nem mondtam le róla. Azt látom magamon, hogy erőállapotban ugyanolyan vagyok, mint amilyen szoktam lenni, szinte még kicsit jobb is, hiszen tudok dolgozni. A nagy kérdés az, hogy mennyire áll össze a gyorsaság, mozgás, technika, ha ez sikerült, akkor lehet belőle 81-82 méteres dobás."

Pars Krisztián a győri rendezésű 14. Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) sportági nagyköveteként hétfőn este azok között volt, akik először vehették át a viadal fáklyáját Rómában. Elmondta, nagy megtiszteltetésnek, az eddigi munkája megbecsülésének tekinti ezt.

Arra a kérdésre, hogy egy háromnapos külföldi utazás - a láng szerda este érkezik meg Győrbe - mennyire zökkenti ki az edzésből, azt felelte, előre és utólag is pótol kiesett tréningeket.

"Lehet, hogy még jól is jön a pihenés, hiszen az otthoni légkörtől távol fejben össze tudom rakni magam." - tette hozzá.

Nagyköveti szerepére kitérve leszögezte, olyan cél miatt utazott Rómába társaival, Görbicz Anitával, Jakabos Zsuzsannával, Karakas Hedviggel és Berki Krisztiánnal, amely nagyon sok fiatal versenyzőnek adhat lendületet.

"Fontos, a sportot vinni kell előre, a fiataloknak látniuk kell, hogy lehet sikeres egy versenyző a saját sportágában. A magyar indulóknak nagy lehetőség, hogy hazai pályán versenyezhetnek, és életük első sikerét vagy éppen kudarcát megélhetik. Hiszen mindkettő kell egy jó pályafutáshoz, ezek nélkül senki nem lesz jó sportoló" - fogalmazta meg üzenetként a július 23. és 29. között sorra kerülő EYOF 14 és 18 év közötti résztvevőinek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!