Phjongcshang 2018 - Az orosz csapat kizárása esetén nem közvetítik az olimpiát az állami televíziók

Sport, 2017.11.17

Nem fogja közvetíteni a phjongcshangi téli olimpiát az orosz csapat kizárása esetén sem az Összoroszországi Televíziós és Rádiósugárzási Társaság (VGTRK), sem az ugyancsak állami tulajdonban lévő Pervij Kanal (Első Csatorna) televízió.

Ezt a két médiavállalat pénteken helyezte kilátásba, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtökön közölte: továbbra sem megfelelőek az oroszországi doppingellenes intézkedések, ezért az Orosz Antidopping Ügynökség (RUSADA) továbbra sem végezhet semmilyen tesztet.

Egyelőre változatlanul kérdéses, hogy az ország sportolói ott lehetnek-e a februári olimpián, igaz, több orosz szakértő szerint a RUSADA rehabilitálásának megtagadása nem jelenti egyúttal a nemzeti csapat kizárását is. Az ügyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) december 5-én hirdeti ki döntését.

Az olimpiát a VGTRK csatornáin és a Pervij Kanalon kívül elvileg még a Gazprom Mediához tartozó Match TV közvetítheti. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője érthetőnek minősítette az állami televíziók állásfoglalását, ugyanakkor közölte, hogy erről még korai beszélni és az orosz sportolók folytatják a felkészülést az olimpiára.

Moszkva a WADA döntését politikai indíttatásúnak tartja. Sporttisztségviselők szerint a RUSADA végrehajtotta a WADA által megkövetelt összes személyzeti és szervezeti változtatást. Az orosz vezetők ugyanakkor kitartanak amellett, hogy Oroszországban nincs és nem is volt államilag támogatott doppingolás, aminek elismerését a WADA feltételül szabta az orosz doppingellenes ügynökség jogainak helyreállításához.

Moszkva szerint a nemzetközi testület túllépte a szakmaiság határait.

A Rosszija 1 csatorna egyik vitaműsorában elhangzott, hogy Oroszország kanadai polgári bíróságon kíván pert indítani a WADA által felkért független szakértő, Richard McLaren ellen, akinek vizsgálata arra az eredményre jutott, hogy a szocsi téli olimpia doppinglaborjában az orosz sportolók pozitív mintáit negatívra cserélték. A McLaren-jelentést Moszkvában megalapozatlannak minősítették.

Vlagyimir Putyin orosz elnök október 9-én Cseljabinszkban kijelentette, hogy a doppingváddal illetett orosz sportolókat polgári
bíróságokon kell megvédeni.

"Úgy gondolom, hogy a különleges (sport)bírósági rendszerek itt már nem elegendők, általános polgári bírói testületekhez kell fordulni" - hangoztatta.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!