Pontszerző helyezést céloz meg Helebrandt Máté a jövő évi Eb-n

Sport, 2017.08.21

Pontszerző helyezés elérését tűzte ki célul a 2018-as berlini szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon Helebrandt Máté.

Az idei londoni világbajnokságon a férfiak 50 kilométeres gyaloglószámában a hatodik helyezést elérő nyíregyházi sportolót Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kovács Ferenc polgármester köszöntötte hétfőn a nyírségi megyeszékhelyen.

"Nem akarok magamra pluszterhet rakni, de ott már nem a középmezőny lesz a cél, hanem a pontszerző helyezés" - mondta az országos csúcsot (3:43:56 óra) elérő sportoló az újságírók előtt tartott élménybeszámolóján.

Helebrandt megismételte, ezt az évet edzőjével, Pokrovenszki Józseffel arra használták fel, hogy eldöntsék, a 20 vagy az 50 kilométeres táv optimálisabb számára.

"Most azonban bebizonyítottam, hogy az 50 az én fő számom és hogy a jövőben már csak arra fogunk készülni" - tette hozzá.

Urbanik Sándor 2001-es országos csúcsát megjavító sportoló kitért arra is, 2007 óta minden nagy világversenyen rajthoz állt, eddig minden alkalommal a középmezőnyben végzett. A londoni versenyre jó hangulatban, nyugodtan készült, gyaloglás közben a részidőket látva is nehéz volt elhinnie, hogy a világ elitjében versenyez.

"Kicsit kaotikus volt, nem nagyon tudtam, kit körözök le és hányadik helyen állok" - mesélte Helebrandt megemlítve, hogy menyasszonya és a szülei segítségével tudta követni körönkénti helyezéseit. Hozzátette, máig hihetetlen számára az elért hatodik helyezés. "Atlétikában nagyon nehéz a világ elitjébe kerülni, hiába ezen dolgozok az edzőmmel tíz éve, még szokni kell a dolgot. Az az én napom volt, a csillagok is úgy álltak, minden összejött, nagyon jól felkészültünk az edzőmmel, nagyon keményen dolgoztunk az utolsó fél évben és ennek most meglett az eredménye."

A tájékoztatón köszöntötték a senior úszó Szokol Diannát is, aki három ezüstérmet szerzett a vasárnap befejeződött masters világbajnokságon.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az eseményen sporttörténelmi tettnek nevezte Helebrandt Máté sikerét, mint mondta, öröm volt látni a két sportoló kiváló eredményeit.

"A mostani siker nem véletlen, hiszen Nyíregyháza mindig az atlétika és az úszás fellegvára volt" - jelezte az államtitkár.

Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, a város büszke sportolóira, akik teljesítményükkel példaképpé váltak a fiatalok előtt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!