Premier League - A klubok jelentősen csökkentenék az ügynöki jutalékokat

Sport, 2018.04.13

Az angol élvonalban szereplő labdarúgóklubok vezetői jelentősen csökkentenék a menedzserek jutalékait.

A Sky Sports beszámolója szerint a téma napirenden lesz a Premier League pénteki közgyűlésén is. A kluboknak, a professzionális labdarúgók szövetségének, valamint az edzők szervezetének illetékeseiből álló munkacsoport májusban teszi közzé ajánlásait, amelyeket egy évig tartó vizsgálatok előztek meg.

Megállapításuk szerint 2015-ben még csak 518 menedzser tevékenykedett Nagy-Britanniában, számuk azonban mára 1800-ra nőtt, és tevékenységük egyre inkább arra összpontosít, hogy a fiatal játékosokat az ügynökségeikhez csábítsák.

Az angol szövetség múlt szerdán hozta nyilvánosságra, hogy rekordszintre emelkedtek az ügynöki jutalékok az élvonalban tavaly február 1. és idén január 31. között. A klubok 211 millió fontot (75 milliárd forint) fizettek a játékosok átigazolásánál közreműködő menedzsereknek, ez 37 millióval több, mint egy évvel korábban.

A Sky Sports úgy fogalmaz, évekkel ezelőtt az ügynökök átlagosan az üzlet öt százalékát kapták, ez később tízre nőtt, manapság viszont egyszerűen csak mondanak egy számot.

Korábban a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) elnöke, Gianni Infantino és Aleksander Cerefin is ígéretet tett, hogy vizsgálni fogják a növekvő menedzseri jutalékok kérdését. A világ legbefolyásosabb ügynökei jövő pénteken tárgyalnak is a FIFA illetékeseivel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!