Premier League - A Tottenham elleni rangadón javíthat a címvédő Chelsea - ELŐZETES

Sport, 2017.08.18

    London, 2017. augusztus 18., péntek (MTI/Reuters) - Az előző idényben ezüstérmes Tottenham Hotspur elleni fővárosi rangadón javíthat a szezont vereséggel kezdő, címvédő Chelsea az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójában.

Antonio Conte vezetőedző együttesére nem vár könnyű feladat vasárnap délután, hiszen amíg londoni riválisa magabiztos győzelemmel kezdte az új évadot, addig a Kékek 3-0-s hátrányban is voltak a Burnley elleni idénynyitón, amelyen végül pont nélkül maradtak (2-3).

Az olasz szakembernek öt alapemberét is nélkülöznie kell: az első fordulóban kiállított Cesc Fabregasra és Gary Cahillre eltiltás, Eden Hazard-ra és Pedróra sérülés miatt nem számíthat, míg Diego Costa - csütörtöki bejelentése szerint - tulajdonképpen már az Atlético Madrid játékosának tekinthető, így szinte biztosan nem játszik a vasárnapi összecsapáson.

A túloldalon minden kulcsember egészséges, így Mauricio Pochettino a lehető legerősebb összeállításban küldheti ki a Wembley Stadion gyepére együttesét. A Tottenhamnek - amely állandó otthona, a White Hart Lane újjáépítése miatt játszik a legendás arénában - nem ez lesz az első mérkőzése ideiglenes otthonában, hiszen az előző idényben az Európa Liga-találkozóit már ott rendezte.

A fordulót a listavezető Manchester United walesi vendégjátéka nyitja szombat kora délután: José Mourinho edző együttese meggyőző sikerrel kezdte a szezont, és most is jó esélye van a három pont begyűjtésére, ugyanis ellenfele, a Swansea City a hét közepén 45 millió font ellenében eladta legjobbját, az izlandi Gylfi Sigurdssont az Evertonnak.

A kisebbik liverpooli együttes is rangadót játszik, hétfő este a forduló zárómeccsén a szezont hozzá hasonlóan győzelemmel kezdő Manchester Citynél vendégeskedik.

Az első körben a Watford ellen az utolsó másodpercekben pontokat veszítő Liverpool a Crystal Palace-t fogadja, míg az Arsenal ezúttal a Stoke City vendége lesz.


Premier League, 2. forduló:

szombat:

--------
Swansea City-Manchester United 13.30
Bournemouth-Watford 16.00
Burnley-West Bromwich Albion 16.00
Leicester City-Brighton 16.00
Liverpool-Crystal Palace 16.00
Southampton-West Ham United 16.00
Stoke City-Arsenal 18.30

vasárnap:

---------
Huddersfield-Newcastle United 14.30
Tottenham Hotspur-Chelsea 17.00

hétfő:

------
Manchester City-Everton 21.00


Az állás:
1. Manchester United 1 4-0 3 pont
2. Huddersfield 1 3-0 3
3. Manchester City 1 2-0 3

Tottenham Hotspur 1 2-0 3
5. Arsenal 1 4-3 3
6. Burnley 1 3-2 3
7. Everton 1 1-0 3

West Bromwich Albion 1 1-0 3
9. Liverpool 1 3-3 1

Watford 1 3-3 1
11. Southampton 1 0-0 1

Swansea City 1 0-0 1
13. Leicester City 1 3-4 0
14. Chelsea 1 2-3 0
15. Stoke City 1 0-1 0

Bournemouth 1 0-1 0
17. Newcastle United 1 0-2 0

Brighton 1 0-2 0
19. Crystal Palace 1 0-3 0
20. West Ham United 1 0-4 0
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!