Rendhagyó formában rendezték idén a K&H mozdulj! futófesztivált

Sport, 2020.07.25

A koronavírus-járvány miatt rendhagyó formában rendezték szombaton a 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivált.

A 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál Budapesten Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda ügyvezető-versenyigazgatója az M1 aktuális csatornán azt mondta, január elején volt egy futóverseny a főváros határában, azóta a koronavírus-járvány miatt ez volt az első.

Hozzátette, a veszélyhelyzet megszűnése ellenére is óvatosak voltak, és bár a K&H mozdulj! futófesztivál 25 éven keresztül váltóverseny volt, ezúttal a három- és hatfős csapatok részvételére nem volt lehetőség, csak egyéniben lehetett nevezni.

Felidézte, hogy több ezer ember együtt szokott elrajtolni, most viszont húszfős csoportokban indultak a futók, akik kétszer kétsávos utakon haladtak, ezzel is elősegítve a távolságtartási szabályok betartását.

Kocsis elárulta, hogy idén visszafogottabb volt az érdeklődés a megszokottnál.

"Több indulót vártunk, mert bár a 2500 nevező sem rossz szám, de hozzászoktunk Budapesten akár a 10-20 ezres létszámokhoz is. Persze, egyáltalán nem baj, hogy az emberek óvatosak, hiszen a járványnak még messze nincs vége" - magyarázta.


A győztesek:
5 km: Szinte Bálint (Váci Reménység) 16:47 perc
10 km: Fekete Balázs (BHSE) 32:29 p
félmaraton: Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:12:01 óra
(MTI)

Címkék

K&H mozdulj! futófesztivál

Galériánk

A 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál Budapesten A 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál Budapesten A 26. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál Budapesten
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!