Rio 2016 - Douchev-Janics B döntőt nyert, Kopasz 10., Vasbányait kizárták

Sport, 2016.08.16

Douchev-Janics Natasa megnyerte a B döntőt, így összesítésben a 9. helyen végzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a riói olimpián. Kopasz Bálint K-1 1000 méteren 10. lett, az ugyancsak 1000-en versenyző kenus Vasbányai Henriket pedig kizárták a B finálét követően.

Douchev-Janics az A döntőből hétfőn úgy szorult ki, hogy középfutamában negyedik lett, így még jobb idővel sem kerülhetett a legjobbak közé. Kedden aztán a leggyorsabbnak bizonyult, ezzel kilencedikként fejezte be versenyét a Győr háromszoros olimpiai bajnoka, a szám londoni bronzérmese.

Kopasz, az Algyői Sportkör 19 éves, ötkarikás újonc, ifjúsági világbajnok kajakosa hétfőn ötödikként ért célba középfutamában, amivel éppen lemaradt az A fináléról. Egy nappal később a negyedik pozícióból fokozatosan felzárkózva, a négy éve ezüstérmes kanadai Adam van Koeverden mögött másodikként végzett.

A keddi döntős programban a magyarok közül elsőként vízre szálló kenus Vasbányai negyedik lett a B döntőben, de utóbb kizárták. A magyar szövetségtől kapott tájékoztatás szerint az úgynevezett ötméteres szabály megsértése miatt büntették, ami azt jelenti, hogy a bírók szerint túl közel ment a mellette haladóhoz, s "felült" a rivális farvizére.

A KSI 25 éves, ötkarikás újonca a hétfői előfutamában harmadikként zárt, majd a középfutamban nagy hajrával ugyanebben a pozícióban ért célba, de ideje nem volt elég az A döntőhöz. A B fináléban gyakorlatilag végig a harmadik-negyedik helyen lapátolt, s a célba negyedikként ért be.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!