Ritmikus gimnasztika Eb - Módosult a magyarok szerelosztása

Sport, 2017.05.17

Egy ponton módosult a szerelosztás a pénteken kezdődő budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon induló magyar versenyzőknél.

A szerdai pódiumedzés után megtartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Pigniczki Fanni a szalag mellett labdával is indulhat, így ő két szerrel lép szőnyegre a Papp László Budapest Sportarénában, akárcsak Váray Míra, aki karikával és buzogánnyal versenyez majd. Kis Alexandra esetében nincs változás, őt mind a négy szerrel láthatják az érdeklődők.

Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség (MRGSZ) technikai bizottságának vezetője elmondta, hogy a változtatásra a világkupa-sorozat szófiai állomása után, szakmai okok miatt került sor. Hozzátette, eredményes felkészülésen van túl a válogatott. "A junior együttes-kéziszercsapat tagjai és a felnőtt egyéni tornászaink is maximálisan felkészültek a kontinensviadalra. Szeretnék hibátlan gyakorlatokat látni a szőnyegen" - nyilatkozta.

Deutsch-Lazsányi Erika elmondta, Magyarországot a csapatversenyben a 10-12. helyre várja, valamint szeretné, ha a juniorcsapat bejutna a vasárnapi döntőbe. "Az lenne a hab a tortán, ha a jövő évi egyéni Európa-bajnokságra kvótát tudnánk szerezni" - tette hozzá. Ehhez a nemhivatalos összetett sorrendben a 24 között kell végezni.

Körmendy-Ékes Judit, az MRGSZ elnöke hangsúlyozta, hogy a sportélményen túl további programokkal is kívánják szórakoztatni a közönséget. "Anélkül, hogy bármilyen konkrétumot elárulnék, kijelenthető, mindenki jól fog szórakozni a verseny ideje alatt az arénában. Különösen a vasárnapi gála nyújt majd olyan élményt, amire sokáig emlékezni fog a közönség" - tette hozzá.

Altorjai Sándor szerint Magyarország rendezőként a hétvégén ismét bizonyítani fog.

"Több mint harminc ország versenyzői lépnek majd szőnyegre az előttünk álló hétvégén. Ekkora sportolói létszámot koordinálni, kiszolgálni nem kis feladat ilyen nagy médiaérdeklődés mellett. A szervezőbizottság az elmúlt hónapokban sokat tett azért, hogy sikeres legyen ez az Európa-bajnokság" - mondta a Magyar Torna Szövetség főtitkára.

Kovács Andrea versenyigazgató beszámolt arról, hogy a résztvevők zöme már Budapesten tartózkodik. "Már csak a szomszédos országokból várunk egy-két delegációt. Csütörtökön is egész nap zajlanak majd a pódiumedzések, hogy aztán péntektől megkezdődjön a verseny" - közölte.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!