Ritmikus gimnasztika Eb - Remek magyar egyéni szereplés az első napon

Sport, 2017.05.19

Pigniczki Fanni labdával a 18., Váray Míra karikával a 23., Kis Alexandra labdával a 19., karikával pedig a 24. helyen áll a 67 fős mezőnyben a selejtező első napját követően a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.

A péntek délutáni programban a magyarok közül először Váray Míra, majd Kis Alexandra lépett a Papp László Budapest Sportaréna szőnyegére karikával. Előbbi kevesebb, utóbbi több kisebb hibát vétett.

A versenynapot a 23. helyen záró Váray elmondta, bár volt egy pontatlanság a gyakorlatában, a forgások és az ugrások jól sikerültek, és az előadása is megfelelő volt.

"Furcsa érzés, hogy végre eljött a verseny, amire annyira készültünk, de nagyon jó hatással volt rám a közönség, szerettem volna mindent beleadni. Némileg vissza kellett fognom magamat, nehogy túlságosan nagyokat dobjak, vagy a forgásokhoz túl nagy lendületet vegyek. Zavaró az az egy hiba, mert ilyenkor legszívesebben visszamennék, és újra megcsinálnám a gyakorlatot, de ezen kívül nagyon jól éreztem magamat a szőnyegen" - nyilatkozta az MTK sportolója, aki 15,400 pontot kapott.

Ezután Pigniczki Fanni és Kis Alexandra szinte hibátlan produkciója következett labdával. Előbbi szintén 15,400 pontot kapott, ez a legmagasabb, amit nemzetközi versenyen kiérdemelt az eddigi pályafutása során, és a 18. helyen áll.

"Szerintem hibátlan gyakorlat nem létezik, de elég jó volt. Azt terveztem, hogy bátran fogok bemenni, és bemutatom, amit az edzéseken gyakoroltam. Úgy érzem, ez összejött. A szőnyegen sokkal kevésbé izgulok, mint amikor a csapattársaimat nézem, az sokkal rosszabb" - fogalmazott Pigniczki.

Hozzátette, ha szombaton is ilyen gyakorlatokat mutatnak be, elégedettek lehetnek.

Kis Alexandra úgy vélekedett, a kettő közül a labdagyakorlata sokkal jobban sikerült. "Nagyon vártam, hogy szőnyegre léphessek, nagyon be voltam zsongva, és végül tényleg elképesztő érzés volt. A karikagyakorlatom jól indult, de a vége felé elkezdtem egy kicsit matatni a szerrel, nem is tudom, miért. Nagyon sok kiviteli hibám volt a végén, és elkapásoknál is rontottam" - mondta.

Mivel Kis mind a négy szerrel versenyez, neki van lehetősége a nem névre szóló kvóta megszerzésére a jövő évi egyéni kontinensbajnokságra. A mostani csapat Európa-bajnokságon a négy szerrel indulók nemhivatalos egyéni összetett eredménye alapján hívják meg a versenyzőket a következő - úgynevezett elit - kontinensviadalra. Mivel az első húsz helyezett reménykedhet kvótában, rendkívül bíztató, hogy Kis az első nap után a 17. helyen áll.

Szombaton délelőtt 11 órától egészen 20.30-ig zajlik majd a teamverseny, ami egy új kategória, az eredményét a junior együttes kéziszercsapat és a felnőtt egyéni tornászok által bemutatott nyolc (szerenként 2-2) gyakorlat pontszámainak összegéből számolják ki.

Ebben a kombinált csapatversenyben az első nap után Magyarország a 25 induló közül a nyolcadik.

"Félidőben, életünk első Európa-bajnokságán a nyolcadik helyen fordulni fantasztikus dolog, ugyanakkor a versenynek még nincs vége. A felnőtt egyéni tornászok első gyakorlatain látszott a megilletődöttség, voltak bizonytalanságok, de azt gondolom, nagyon szépen helytálltak. A zsűri értékelésével nem voltunk mindig elégedettek, Kis Alexandra egy pontszámát meg is óvtuk, ám elutasították" - nyilatkozta Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség (MRGSZ) technikai bizottságának vezetője.

Hozzátette: összességében az egész verseny eredményét azonnal aláírná, ha így fejeződne be.


Egyéni verseny, selejtező:

--------------------------

az állás az első nap után:

karika:
1. Alekszandra Szoldatova (orosz) 18,600 pont
2. Linoy Ashram (izraeli) 18,150
3. Kacjarina Halkina (fehérorosz) 17,800
...23. Váray Míra 15,400
24. Kis Alexandra 15,350

labda:
1. Arina Averina (orosz) 18,950 pont
2. Szoldatova 18,650
3. Alina Harnaszko (fehérorosz) 18,400
...18. Pigniczki Fanni 15,400
19. Kis Alexandra 15,300

összetett:
1. Szoldatova 37,250 pont
2. Ashram 35,950
3. Harnaszko 35,650
...17. Kis Alexandra 30,650


Kombinált csapatverseny:

------------------------

az állás az első nap után:
1. Oroszország 90,825 pont
2. Fehéroroszország 86,900
3. Izrael 84,700
...8. Magyarország 75,600


korábban:

Junior együttes kéziszercsapat:

------------------------------

a selejtező állása az első nap után:
1. Oroszország 17,000 pont
2. Izrael 16,350
3. Fehéroroszország 16,200
...14. Magyarország 14,150
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!