Röplabda BL - Sztárcsapatokkal találkozhat már a selejtezőben a Kaposvár és a Vasas

Sport, 2020.08.13

Már a selejtezőben is a világ legerősebb bajnokságai közé sorolt olasz, orosz, illetve lengyel élvonalból kaphat ellenfelet a röplabda Bajnokok Ligája férfi mezőnyében érdekelt Kaposvár, illetve a nőknél induló Vasas.

Az európai szövetség (CEV) csütörtöki közlése szerint a férfiaknál 36, a nőknél 29 együttes nevezett a sorozatba, melynek főtábláján 20-20 csapat szerepelhet, a sorsolást jövő pénteken tartják.

Előbbiben a Fino Kaposvár képviseli a magyar színeket: Ruben Wolochin együttese már a kvalifikációban összekerülhet a háromszoros BL-győztes olasz Itas Trentinóval, vagy a hétszeres orosz bajnok Dinamo Moszkvával.

A férfiaknál 18 csapat már biztosan főtáblás, a maradék 18 együttest az első körben hat hármas csoportba sorsolják majd, és a triók minden tagja egy-egy tornát rendez szeptember 22-24-én. A csoportelsők kerülnek a második selejtezőkörbe, ahol a hat továbbjutó két hármas csoportban ugyanilyen rendszerben dönt a két, még üres főtáblás hely sorsáról.

A női főtáblán 17 csapat helye biztos, a selejtezőben érdekelt 12 együttes - közte az előző idényben csoportkörös Vasas - itt kétkörös, oda-visszavágós párharcokban dönti el, melyik három klub szerepelhet még a legjobbak között.

A selejtezős mezőny legnagyobb nevei a nőknél az elmúlt két idényben negyeddöntős Stuttgart, az előző szezonban nyolc közé jutott olasz Scandicci, a 11-szeres BL-aranyérmes orosz Dinamo Moszkva, valamint a lengyel bajnoki bronzérmes LKS Lódz.

A többi nemzetközi kupasorozat közül a férfiaknál a Kazincbarcika a harmadik számú Challenge Kupában indul, a nőknél a Nyíregyháza és Békéscsaba a CEV-, a Kaposvár pedig a Challenge Kupában szerepel. Ezek sorsolását ugyancsak jövő pénteken rendezik.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!