Rövidpályás úszó-vb - Hosszú már öt aranynál jár

Sport, 2016.12.10

Hosszú Katinka megszerezte ötödik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.

A péntek esti programban egyedüli magyarként a háromszoros olimpiai bajnok volt érdekelt, elsőként 100 méter vegyesen címvédőként és világcsúcstartóként lépett rajtkőre. A csütörtöki elődöntőben egy másodperccel volt jobb riválisainál, s ahogyan az elmúlt napokban tette, favoritként ezúttal sem hagyott esélyt ellenfeleinek a fináléban. Ugyan pillangón még együtt volt a mezőny, ám háton Hosszú ellépett, és könnyedén őrizte meg előnyét a célba érésig, 57.24 másodperces idővel nyert.

Pihenésre nem sok ideje nem maradt, hiszen bő húsz perccel később rendezték a 400 méter gyors fináléját, melyre a negyedik idővel kvalifikálta magát. Hosszú szinte végig a harmadik helyen haladt, az utolsó hosszon azonban japán riválisa megelőzte, így 3:59.89 perces idejével éppen csak lemaradt a dobogóról.

Zárásképpen az 50 méter hát elődöntőjében ugrott medencébe, a hetedik legjobb idő birtokosaként 26.37 másodperccel a második futam negyedik helyén zárt, amivel hatodikként került a szombati fináléba.

"A tegnapi nap azért volt nehéz, mert még félúton sem voltunk, de ma már sokkal jobb volt. Nagyon örülök az aranyéremnek" - nyilatkozta Hosszú az M4 Sport helyszíni riporterének. Hozzátette, szeretett volna érmet szerezni 400 méter gyorson, s ez csak a végén "csúszott el". "Ha ennyit úszik az ember, akkor benne van a hiba is, ugyanakkor ebből is lehet tanulni."

"Egyre jobban érzem magam, már csak két nap van hátra, és rendkívül felszabadító érzés, hogy van már hat érmem" - tette hozzá.

Hosszú most beállított egy újabb rekordot, öt egyéni aranyat korábban mindössze ketten szereztek a rövidpályás világbajnokságok történetében, a férfiaknál az amerikai Ryan Lochte 2010-ben, a nőknél pedig az ausztrál Brooke Hanson 2004-ben hajtotta végre ezt a bravúrt.

Hosszú kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, majd csütörtökön 200 méter háton diadalmaskodott.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!